Gmailre cserélik az Outlookot Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Az ausztráliai Új-Dél-Wales oktatási minisztere úgy döntött, a jelenlegi microsoftos levelezőrendszert a Google szolgáltatására cserélik. A váltás másfél millió diákot érint.
Vágólapra másolva!

A legnépesebb, Sydney központú ausztrál állam vezetése minden, a tulajdonában lévő iskolában és egyetemen lecseréli az Outlook levelezőprogramra és Exchange kiszolgálóra épülő levelezőrendszerét, ezzel a Microsoft a világ egyik legnagyobb ilyen installációját veszíti el - írja a TechCrunch. Az ügylet győztese pedig nem más, mint a Google, amely számára ez az első látványos térnyerés a mindeddig a redmondi szoftvercég által dominált üzleti e-mail és irodai alkalmazás-piacon.

Az új-dél-wales-i kormányzat alvállalkozókon keresztül építi ki a Gmailes levelezőrendszert, amely ez év végéig indul el. A szolgáltatás három évre 9,5 millió dollárba kerül majd, míg a Microsoft-partnerek által szállított megoldás 33 millióba került ugyanennyi időre - igaz, csak négy év elteltével épült ki teljesen.

A Gmaillel a hallgatók is jól járnak: az eddigi 35 megabájtos postafiók helyett 6 gigabájtot kapnak majd. A levelezőrendszerhez tartozó szerverek az Egyesült Államokban üzemelnek majd, vagyis a Google nem telepít infrastruktúrát Ausztráliába, az oktatók pedig maradnak a kormányzat saját, belső levelezőrendszerénél.