Egyesek még bíznak a WLAN sikerében

Vágólapra másolva!
Meglepő bejelentést tett a napokban a piackutató Berg Insight. A tanulmány szerint a mobiliparban a következő slágertechnológia a wifi lesz. Az NFC-megoldásnak ellenben még mindenképpen várnia kell a mobilfizetések terén.
Vágólapra másolva!

Napjainkban másról sem olvasunk az online sajtóban, minthogy a mobil-telekommunikációban elképesztő ütemben terjed a HSDPA, amelynek feltételezhető utódját, az LTE-t már lassan kereskedelmi forgalomban is bevezetik. Ezzel szemben, a korábban megváltóként kezelt, majd ma már főleg az otthoni felhasználásra tervezett wifi népszerűségét a mobiltelefonok táborában igen csak bizakodóan kezeli a Berg Insight.

A piackutató szerint a rohamosan kiépülő ingyenes vagy éppen fizetős WLAN-megoldásokat a felhasználók ma már telefonjukon keresztül is el akarják érni, amelynek következtében a wif-képes készülékek iránt meg fog nőni a kereslet. A megállapításhoz mindössze annyi kiigazítás szükséges, hogy vezeték nélküli kapcsolattal ellátott elfont Európában a Nokia 9500 óta lehet kani. Az elkövetkezendő négy évben, egészen napjainkig, sorra jelentek meg a wifi-vel ellátott készülékek, de főleg a prémium szegmensben - Nokia N95, Motorola Q9, Sony Ericsson P1i.

A Berg Insight felmérése szerint csak 2007-ben 27 millió wifi-vel felszerelt telefont adtak el a gyártók világszerte, és ezzel párhuzamosan a szolgáltatók is elindították fizetős, pre-paid konstrukcióban kínált WLAN-adótornyaikat. 2012-re már 400 millió wifi-vel felszerelt készüléket jósolnak a szakértők, köszönhetően az éves szinten tapasztalható 71,5 százalékos bővülések ezen a területen.

A piackutató cég szerint, a Motorola által kezdeményezett és támogatott mobilfizetési megoldás, az NFC elterjedésére, még igen sokat kell várni. Egyrészt a felhasználók nem bízzák rá pénzügyeiket a telefonjukra, illetve a kis hatótávolság egyelőre korlátozza a hatékony működést. Jelenleg 35 millió NFC-képes telefon van forgalomban.