Aggódnak a szomszédok a svéd netfigyelési törvény miatt

Vágólapra másolva!
A szomszédos országokban, Dániában, Finnországban és Norvégiában is aggodalmat keltett a svéd parlamentben két hete elfogadott, vitatott megfigyelési törvény.
Vágólapra másolva!

Mivel az említett országok adatforgalmának nagy része - például az Egyesült Államokba - Svédországon keresztül fut, és így ellenőrizhetik a svéd nemzetbiztonsági szolgálatok, a különböző távközlési vállalatok ellenlépéseket helyeztek kilátásba, vagy már meg is hoztak bizonyos óvintézkedéseket. A TeliaSonera finn-svéd távközlési konszern a finn előfizetőket kiszolgáló e-mail-szervereit már a törvény elfogadása előtt Finnországba telepítette át.

Sms-eket is megfigyelnek

Norvégiában a média óva intett attól, hogy a Tele2 mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek az összes sms-üzenetet svéd átjátszóállomásokon keresztül küldjék el, mert így a svéd hadsereg is beleolvashat az üzenetekbe, sőt a jövőben erre törvény fogja kötelezni. A dán egyház különösen aggályosnak tartja a szomszédos északi országban elfogadott törvényt, mert a dán hívők összes elektronikus levele a svéd titkosszolgálatok levéltárában köthet ki. A koppenhágai vallásügyi minisztérium már hozzálátott, hogy más szolgáltatókat keressen internetes adatforgalma továbbításához.

A svéd megfigyelési törvény, amely a nemzetbiztonsági szolgálatoknak engedélyezi az elektronikus levelek és faxok elolvasását, valamint a telefonbeszélgetések lehallgatását, jövő év elején lép érvénybe. A jogszabályt heves vita után, szűk többséggel fogadta el a parlament június 18-án, miközben több százan tiltakoztak a törvényhozás épülete előtt. A média és az ellenzék által kifogásolt törvény révén a katonai titkosszolgálat ellenőrzése alá kerül Svédország teljes, külfölddel lebonyolított adatforgalma.

Egymillió tiltakozó

Célja - a hivatalos magyarázat szerint - a nemzetközi terrorizmus elleni hatékonyabb küzdelem a csúcstechnológia korában. Bírálóiban a George Orwell 1984 című regényében felvázolt totális állam rémképét idézi fel. Elfogadása óta országos tiltakozó mozgalom bontakozott ki az új törvény ellen: a parlament szóvivője szerint két hét alatt több mint egymillió felháborodott e-mail érkezett a képviselők elektronikus postaládájába. A törvény ellen forduló közhangulat nehéz helyzetbe hozta a jobbközép kormányt, amelynek az utóbbi hónapokban amúgy is hanyatlott a népszerűsége, ráadásul a koalíciós pártok ifjúsági szervezetei is a "Nagy Testvér-törvény" ellen foglaltak állást. Mona Sahlin, az ellenzéki szociáldemokrata párt vezetője bejelentette: rögtön megsemmisítik a jogszabályt, ha hatalomra kerülnek 2010-ben, a következő választások után.