GPS-t kapnak a szlovák medvék

Vágólapra másolva!
Különleges jeladó berendezéssel ellátott nyakörvet kap néhány medve a szlovákiai Magas-Tátrában: ezek segítségével figyelik és értékelik majd a vadőrök a mozgásukat és a viselkedésüket.
Vágólapra másolva!

"Sikerült GPS-szel felszerelt nyakörveket beszereznünk a medvék megfigyeléséhez. Négy-öt darabot szeretnék felhelyezni. Kapnak majd belőle a vadon élő medvék és a kukázó mackók is. A megfigyelést a nyáron vagy az ősszel szeretnénk elkezdeni" - mondta el Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) igazgatótanácsának vezetője.

Majko szerint a nyakövek élettartama négy-öt év, utána maguktól lekapcsolódnak. Minden fél, illetve egész órában sugároznak jeleket, így a vadőrök pontosan fogják tudni, hol tartózkodnak a medvék és hogyan viselkednek. "A medve titokzatos állat, így a megfigyelés révén különböző érdekességeket is felfedezhetünk, amelyről a nagyközönséget is tájékoztatjuk. "Hasonló módszert használnak a nemzeti parkban a zergék megóvását célzó programban is".

A Magas-Tátra a barnamedve természetes élőhelye. Majko szerint a kukázó medvék problémáját kölcsönös tisztelettel meg lehet oldani. "Meg kell tanulnunk együtt élni a medvékkel. Az éttermeknek például el kell zárniuk az ételmaradékot, konyhai hulladékot, amely a legnagyobb vonzerővel bír az élelem után kutató, kukázó medvék számára. Majko szerint a medvék leggyakrabban a turisták által látogatott helyeken kerülnek kapcsolatba az emberekkel, nem pedig olyan részeken, mint a Csendes- (Tichá dolina) vagy a Kapor- (Koprová dolina) völgy, ahol semmilyen csábító szagot nem éreznek, és természetes módon táplálkoznak.