Nokia 6650 - csak a T-Mobile-nál

Vágólapra másolva!
Kifejezetten a T-Mobile-nak készítette a finn gyártó a legújabb készülékét, a 6650-et, amely HSDPA-val és beépített GPS-szel fog hódítani a hazai vásárlók körében.
Vágólapra másolva!

A mobiltelefonokban járatosak számára némileg derenghet, hogy volt már a Nokia terméklistájában egy 6650-es készülék, hozzávetőleg négy évvel ezelőtt. Az eredeti Nokia 6650 volt az első 3G-s telefonok egyike a finn termékpalettán, de túlzott mérete és kiforratlan szoftvere, gyorsan halálra ítélte a készüléket, illetve hivatalosan itthon nem is került forgalomba - jó, ha 10 darab van az országban.

A T-Mobile gyakran rendel egyedi készülékeket a gyártóktól, ilyen volt 2004-ben a Sharp TM100 vagy az elmúlt években a HTC által gyártott és fejlesztett MDA-sorozat. Július 4-étől Magyarországon is megvásárolható a kizárólag a magenta színű operátor számára készült Nokia 6650. A 2008 márciusában bejelentett készülék fekete színben pompázik, kagylószerű, kettényitható telefon. A készülék kijelzője 240x320 pixel felbontású és 16 millió szín megjelenítésére alkalmas, így aki már látta a Nokia 6131-et, az tudja, hogy egy igen jó minőségű TFT LCD-kijelzőről van szó.

A telefonba beépített HSDPA-modul 3,6 Mbit/sec sebességre képes és természetesen modemként is használható. A Nokia 6650 természetesen tartalmazza a GPRS-, az EDGE- és a 3G-technológiákat is, bár a wifi kimaradt a készülékből. A készülék hátlapjában egy 2 megapixeles, 1600x1200 pixelméretű fényképezőt találunk, amely videofelvételre is alkalmas. A telefon különlegessége, hogy beépített GPS-adóvevőt tartalmaz, amely a Nokia Maps szoftverrel akár autós navigációs eszközként is használható. Emellett a Nokia 6650-nel lejátszhatók a videofelvételek és zeneszámok, valamint a mobil FM-rádióként használható. A telefon 2 éves előfizetéssel 49980 forintért kapható, és már 19980 forintos kezdőrészlettel is elvihető.