Új Xbox 360 nagyobb winchesterrel

Vágólapra másolva!
Hatvan gigabájtos merevlemez került az Xbox 360 konzol most bemutatott új modelljébe: a korábbi, húsz gigabájtos típust fokozatosan kivonja a Microsoft a piacról, a meglévő készleteket pedig kedvezőbb áron kínálják eladásra Amerikában. 
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban és Kanadában hétfőtől nettó 350 helyett 300 dollárért, vagyis mintegy 42 ezer forintnak megfelelő összegért lehet megvásárolni a korábbi, 20gigabájtos merevlemezzel felszerelt Xbox 360-at - a meglévő készletek erejéig. A konzol új változatát már 60 gigabájtos háttértárral szállítja majd a Microsoft, ez fogja felváltani a korábbi modellt 350 dolláros áron.

A nagyobb kapacitású winchester többek közt letölthető filmek, játékok, demók raktározására használható. A szoftveróriás hazai képviseleténél egyelőre nem tudták megmondani, itthon terveznek-e hasonló leárazást.