Gyilkosság miatt lekerült a polcokról a GTA IV

2008.08.04. 17:53

Lekerült a thaiföldi boltok polcairól a Grand Theft Auto IV (GTA IV) című rendkívül népszerű videojáték, miután egy helyi tinédzser a programban látható módon meggyilkolt egy taxisofőrt.

Sajtóhírek szerint a 18 éves thaiföldi középiskolást azzal vádolják, hogy az ismert videojáték egyik jelenetét utánozva halálra szurkált és kirabolt egy 54 éves taxisofőrt - írja a BBC. A fiatalt akkor tartóztatták le vasárnap, amikor épp egy bangkoki utcán tolatott a taxival, melynek hátsó ülésén a súlyosan sérült sofőr feküdt. A tinédzser saját bevallása szerint eredeti céljai szerint nem akart végezni a sofőrrel, csupán azt követően végzett a taxissal - akit kora miatt választott potenciális áldozatul - , hogy az ellenállást tanúsított, amikor ki akarta rabolni.

A fiatalt, akit saját maga is bevallotta, hogy a játék insipirálta tettének elkövetésére, a bűncselekményért az ázsiai országban a bíróság halálra is ítélheti.  A bangkoki rendőrfőkapitány, Veerarit Pipatanasak a BBC-nek úgy nyilatkozott, a tinédzser fiú elmondása szerint azt akarta megtapasztalni, hogy vajon a valóságban is olyan könnyű-e kirabolni egy taxit, mint a videojátékban. A Reuters hírügynökség úgy tudja, a szülei által szorgalmasként és udvariasként jellemzett fiatal valóságos megszállottja volt a Rockstar Games játékának, noha a kihallgatások során nem volt jele annak, hogy mentális problémákkal küzdene.

Az eset kapcsán a GTA IV-et Thaiföldön forgalmazó New Era Interactive cég arra szólította fel a programot árusító üzleteket, hogy vegyék le polcaikról az egyébként világszerte roppant népszerű, rendszerint az eladási listán lévő bűnözőszimulátort. A GTA legutóbbi, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra megjelent változatai helyett a boltok számára egy másik játékprogramot fog leszállítani a forgalmazó. A helyi kulturális tárca vélekedése szerint a mostani eset egy vészjelzés az erőszakos videojátékok káros hatására. A minisztérium szakértői a mozifilmekéhez hasonló korhatáros besorolás bevezetését tartják szükségesnek, és azt is fontosnak tartják, hogy az üzletekben, bemutatótermekben korlátozzák azt az időt, amikor a fiatalok ingyen hozzáférhetnek a videojátékokhoz. A GTA egy korábbi egyik epizódja kapcsán egyébként már perelik a programot készítő RockStar Games-t, szülei szerint ugyanis egy amerikai fiú a játék hatására végzett két rendőrrel és egy mentőssel.

KAPCSOLÓDÓ CIKK