Ezrek programozzák az új Windowst

Vágólapra másolva!
A Microsoft kétezerötszáz embere dolgozik 25 csoportba osztva a legújabb, a Vistát leváltó operációs rendszeren.
Vágólapra másolva!

Az egyenként száz főből álló csapatok feladatai nagyon szerteágazóak. Az új Windows minden egyes jellemvonásáért egy-egy ilyen csapat felelős, kezdve a felhasználói felület újratervezésétől egészen az olyan, nem annyira látványos fejlesztésekig, mint például a hálózatos megoldások átalakítása. "A csapatok felépítése a következő: bizonyos számú fejlesztőmérnök dolgozik az új dolgokon, mellettük ugyanannyi úgynevezett szoftverfejlesztési tesztelő (bétateszter) valamint feleannyi menedzser" - nyilatkozta Steven Sinofsky, a Windows fejlesztési részleg elnöke. "Az átlagos fejlesztőmérnökök száma egy csapaton belül körülbelül negyven ember jelenleg." Ezek szerint a Microsoft kétezer embere munkálkodik szorgalmasan az új operációs rendszeren ötszáz menedzser vigyázó felügyelete mellett.

Több támadás érte Sinofsky-t, miszerint egy ekkora gárda már nem elég agilis egy ilyen projekthez, sőt, egyesek egyenesen azt állították, hogy a Vista is azért lett olyan, amilyen, mert képtelenség ennyi ember munkáját összefésülni a végső termékben. A kritikák szerint a legtöbb Microsoft forráskód enyhén szólva is kaotikus, ami a rengeteg apró kis csapat magányos munkájának köszönhető. Sinofsky, aki egyébként a Microsoft Office 2007 fejlesztéséért volt felelős és a nyugalomba vonuló Jim Allchin helyét vette át a Windows részlegnél, azonban hősiesen védelmezte elképzeléseit. "Néhányan azt mondják, a windowsos fejlesztőgárda túl nagy, ám ugyanezek az emberek újdonságok tömegét várják el az új operációs rendszertől. A Windows egy nagy projekt, és mint ilyen , sok ember munkáját igényli" - mondta a kritikákra reagálva Sinosky.

A jelenlegi tervek szerint a Windows 7 2010-ben jelenik majd meg, és bár a színfalak mögött nem sok változás lesz - azaz a Vista-alapok megmaradnak - olyan új technológiákat alkalmaz majd, mint például az érintőképernyők támogatása.

(PCWorld.hu)