Új gazdára talált a Napster zeneáruház

Vágólapra másolva!
Az amerikai Best Buy áruházlánc felvásárolja a népszerűsége zenitjén jócskán túljutott zeneáruházat, amely a fájlcserélők forradalmát robbantotta ki az ezredfordulón, és az iTunes előképe volt.
Vágólapra másolva!

Váratlan vevőre talált a Napster, az egykori fájlcserőlőből lett mérsékelt sikerű online zeneáruház. A Best Buy 121 millió dollárért vásárolja fel a szájtot, amelyre saját zeneletöltő szolgáltatását alapozza majd - írja a Reuters. A vétel jóval a Napster jelenelgi tőzsdei értéke fölött van, de még így sem hordoz jelentős kockázatot a vevő számára, amely 700 ezer előfizetőhöz jut az ügylet révén.

A PaidContent.org szerint a Best Buy nagy riválisa, a Circuit City nyomába eredne a saját letöltőszolgáltatással. A konkurens elektronikai áruházlánc a Blockbuster Inc.-vel, az egyik legnagyobb DVD- és videojáték-kölcsönzővel fogott össze korábban a digitális médiaterjesztés terén.

Az első fájlcserélőként is ismert szolgáltatást egy amerikai egyetemista, Shawn Fanning indította el 1999-ben. A szájt lehetővé tette, hogy a felhasználók a saját zenéiket osszák meg egymással rajta keresztül, és 2001 februárjában érte el népszerűsége csúcsát, amikor világszerte 26,4 millió felhasználója volt. Jogsértő tevékenysége miatt azonban a zenekiadók beperelték a szájtot, és több millió dolláros kértérítést fizettettek Fanninggal, aki arra kényszerült, hogy legaláis, előfizetéses formában üzemeltesse azt tovább.

A fizetős próbálkozás viszont már nem volt olyan sikeres: felhasználói elpártoltak tőle, és a szájt 2002-ben csődbe ment. A csődeljárás meghiúsította a Bertelsmann felvásárlási kísérletét is, pedig a médiavállalat 85 millió dollárt adott volna érte. A cég javait - beleértve a nevét és logóját - elárverezték, és a Roxio tulajdonaként üzemelt tovább, mérsékelt sikerrel. A szájt az újabb, fejlettebb fájlcserélők mellett előképe volt a világ legsikeresebb zeneboltjának, az Apple iTunes-nak is, mivel elsőként kínált mintát arra, hogyan lehet a korszerű online technológia segítségével zenét terjeszteni.