Photokina 2008: van még új a nap alatt

Vágólapra másolva!
Múlt heti összeállításunkban bemutattuk milyen újdonságokra lehet számítani a németországi fotós szakmai vásáron, szerencsére azonban a gyártók tartogattak még meglepetéseket. Ezekből szemezgetünk most.
Vágólapra másolva!

Harc a megapixelekért

Az elmúlt héten két vállalat is küzdött azért, hogy felhívja magára a figyelmet exkluzív fényképezőivel. A német Leica és a svéd Hasselblad egyaránt a hobbifotósok számára megfizethetelenül drága termékeiről híres, ami alól új fejlesztéseik sem lesznek kivételek. A 30 x 45 milliméteres, 38 megapixeles szenzorral szerelt Leica S2 érdekessége többek között az, hogy méreteiben egy hagyományos tükörreflexes fényképezőre hasonlít.

A német tervezők szerint saját eszközük kétszer olyan gyors lesz, mint a konkurens középformátumú fotógépek. Erre az állításra a Hasselblad egyszerre két új bejelentéssel reagált: a H3DII-50 és a H3DII-60 kódjelű termékek képérzékelője 36 x 48 milliméteres, felbontása pedig 50, illetve 60 millió pixel, ami új rekordot jelent a középformátumú típusoknál. Zárójelben talán érdemes megjegyezni, hogy mindkét vállalat számára az amerikai Kodak készíti a szenzorokat. A Leica áráról egyelőre nem közöltek pontos információt, a svéd masinák ára viszont 28 ezer és 36 ezer dollár, vagyis 4,6 millió, illetve 6 millió forint lesz az Egyesült Államokban.

Forrás: [origo]

Sigma DP2

Teljesen más célközönségnek szánja új modelljét a Sigma. A japán gyártó egy kompakt méretű típussal rukkolt elő, amely azért tűnik ki a tömegből, mert fix gyújtótávolságú optikája van, ugyanakkor hatalmas képérzékelőt kapott. A Sigma DP2 ugyanazt a 14 megapixeles Foveon X3 nevű szenzort rejti magában, mint a cserélhető optikás Sigma SD14 és SD15, vagyis képminősége várhatóan nagyságrendekkel felülmúlja a kompakt gépekét. A fotómasina optikája nem cserélhető, így pormentesítő rendszerre sincs szükség. A lencse átfogása kisfilmes értékeken 41 milliméternek felel meg, fényereje pedig F2,8. A 113 x 60 x 55 milliméteres fényképező beépített villanóval és külső vakupapuccsal egyaránt rendelkezik.

Forrás: [origo]

Bébi lencsék kreatív fotósoknak

A Lensbaby kiegészítői Magyarországon még kevésbé ismertek, Amerikában viszont szinte már kultuszuk van. A speciális objektíveiről ismert vállalat váratlanul teljesen megújítja termékpalettáját: nem lehet többé kapni a régi modelleket, kizárólag az újonnan kifejlesztett típusokat. A Lensbaby Composer, Muse, illetve Control Freak fantázianevű szerkezetek lényege, hogy az élesség síkját képesek szabadon változtatni szinte úgy, mint a műszaki fényképezők. Mindhárom típus belső felépítése variálható, így üveg, duplafalú üveg, műanyag, illetve lyukkamerás lencseként egyaránt használhatók. A Lensbaby Control Freak kiskereskedelmi ára a tengerentúlon 270 dollár, vagyis 44 ezer forint.

Forrás: [origo]

Adobe Photoshop CS4

Ezt a vállalatot egyik fotósnak sem szükséges bemutatni, hiszen az elmúlt tíz évben ez a szoftver jelenti a viszonyítási alapot az összes többi képszerkesztő alkalmazás számára. A Photoshop új verziója a mindennapi feladatok szintjén nem hoz forradalmi újításokat, de a felszín alatti változtatások sokak munkáját gyorsíthatják fel. Az új változat 64-bites Windows támogatást kapott, így több memóriát képes kezelni, ugyanakkor kihasználja már a profi OpenGL grafikai kártyák számítási kapacitását is egyes feladatokhoz. Az új Photoshop ára várhatóan 150 ezer forint körül alakul az online boltokban.

Forrás: [origo]

Samsung HZ1

Nem váltja meg a világot a dél-koreai gyártó kompakt ultrazoomos készüléke sem, azonban sok fotósnak lehet megfelelő választás. A tízszeres optikai zoommal rendelkező fényképezőgép ugyanis az első ultrazoomos gép a világon, amelynek átfogása kisfilmes értékeken számítva 24 - 240 milliméter. A korábbiaknál nagyobb látószög csoportképek és tájképek készítésénel jöhet jól a fényképesznek, akinek munkáját képstabilizátor és arcfelismerő is segíti. A 720p felbontású HD mozgóképet rögzítésére is képes Samsung HZ1 jövő év elején jelenik meg a boltokban.

Forrás: [origo]