Torrentre szivárgott a Fallout 3

Vágólapra másolva!
A játékosok által nagyon várt posztapokaliptikus szerepjáták Xbox-os verziója jutott ki a netre. A kíváncsi PC-seknek és a Playstation tulajdonosoknak várniuk kell az október végi hivatalos bemutatóra.
Vágólapra másolva!

A Fallout 3 az elmúlt héten érte el a gold master állapotot. Azaz a fejlesztést lezárva elkészítették azt a mesterlemezt, amelyről majd a boltokba kerülő korongokat sokszorosítják. A Gamasutra szerint a végeleges verzió bejelentése és az anyag kikerülése arra enged következtetni, hogy a bűnöst a sokszorosító üzemben kell keresni.

A játék nem hivatalos megjelenéséről hírt adó Edge játékipari szaklap arra hívta fel a figyelmet, hogy a PC játékoknál nem volt meglepő egy ilyen eset, több cím jelent meg a boltok polcai előtt torrenten. A konzolos címeknél nem megszokott az ilyenfajta kiszivárgás, így a mostani eset valószínűleg még évekig elő fog bukkanni a kalózkodásról és a konzolok előnyeiről szóló vitákban.


Hivatalos játékdemó a világ vége utánról

Bár a játék kalózverziójának futtatásához módosított, modchippel felszerelt konzolra van szükség, mégis ezerszámra akadnak a torrent oldalakon, akik megpróbálják letölteni a várva várt játékot. A gyártó szerencséjére a kalóz letöltések nem feltétlenül jelentenek kiesett bevételt. Az utóbbi idők illegálisan legtöbbször letöltött játéka, a Spore, kiemelkedő kereskedelmi siker is egyben.

A Fallout 3 mesterlemez elkészültével egy időben a gyártó Bethesda Softworks nyilvánosságra hozta a játék futtatásához szükséges követelményeket is. Az atomháborút túlélők életét megtapasztalni vágyó játékosoknak legalább 2,4 gigahertzes Pentium 4 processzorral, egy gigabájt memóriával és Direct X 9.0c kompatibilis videokártyával kell rendelkezni. Optimálisan azonban Core 2 Duo processzoros gépen, fut majd a játék.