A netezés jót tesz a nagyinak

Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók szerint középkorú és idős emberek számára kifejezetten hasznos lehet az internetezés, ezzel ugyanúgy karbantartható az agyműködés, mint mondjuk keresztrejtvényekkel - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

A Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i kutatócsoportjának kísérletei szerint a weben való barangolás, keresgélés az agy azon területeit stimulálja, amelyek döntéshozatalkor vagy bonyolult érvelés során aktívak. Az internetezéssel akár még azok az öregedéssel járó fiziológiai változások is visszafordíthatók, amelyek a gondolkodás lassulását okkozzák - számoltak be a kutatók kísérleteik eredményeiről az American Journal of Geriatric Psychatry szaklapban.

A BBC beszámolója szerint az már régóta ismert, hogy a keresztrejtvények fejtésével vagy más hasonló, az agy működését aktívan igénylő foglalatosságokkal minimalizálható az öregedés hatása, a friss kutatás szerint ezekhez a tevékenységekhez a weben való szörfözést is hozzá lehet venni a jövőben. Gary Small, a egyetem kutatását vezető professzor szerint eredményeik bíztatók, például kiderítették, hogy az internetes keresések végrehajtása is egy olyan komplikált művelet, amely segít tréningezni az agyműködést, ami segíthet elejét venni az öreg kori elbutulásnak..

A kísérletet huszonnégy 55 és 76 év közötti korú önkéntesekkel hajtották végre, a csoport felét gyakorlott internetező volt, s a feladatok végrehajtása közben monitorozták agyműködésüket. Ebből kiderült, hogy a webes keresés és egy könyv olvasása egyaránt komoly aktivitásra sarkallta az agynak azon részeit, amelyek a nyelvek megértésével, az olvasással, a memóriával vagy a látással kapcsolatosan. Ugyanakkor az internetet már gyakorlottan használók esetében azt is felfedezték, hogy az agy döntéshozatalokért és érvelésért felelős régiói is aktivizálódtak az internetezés során, a világhálóval frissen ismerkedők esetében viszont nem.