A legtöbben otthonrol mobilneteznek

Vágólapra másolva!
Kevés honfitársunk rendelkezik mélyebb ismertekkel a mobilinternetről, a felhasználók többsége pedig otthon használja ezt a szolgáltatást - mondta Nagy István, a Magyar Telekom piackutatási osztályvezetője az Internet Hungary konferencián, szerdán Tihanyban.
Vágólapra másolva!

Egy idén szeptemberi felmérés adatai azt mutatják: tízből kilencen tudják, mit fed a szókapcsolat, de csak minden harmadik felnőtt rendelkezik a témában bővebb tudással, ugyanakkor a legtöbben képtelenek elszakadni a - reklámok által is sugallt - képzettől, hogy alapvetően a mozgásban léthez kapcsolódik a fogalom - mondta. Eközben, tette hozzá, az adatok szerint tízből hatan otthon használják a mobilinternetszolgáltatást, minden hetedik felhasználó házon kívül netezik így, s ugyanekkora azok tábora, akik odahaza és házon kívül is nyúlnak ehhez az alkalmazáshoz.

Nagy István elmondta: az adatok azt mutatják, hogy a maroktelefon-tulajdonosok - elégedettségük okán, vagy keresztkedvezmények reményében - első körben saját szolgáltatójuknál néznek körbe, ha mobilinternetet vennének, a vásárlás során azonban a reklámokból és a rokonoktól, szakemberektől szerzett információknál is többet számítanak a személyes tapasztalatok. Az árak csökkenése és átláthatóvá válása sokat dob a mobiltelefonon való internetezésen - mondta Matthias Schodits osztrák mobilmédia-szakértő.

Felhívta arra is a figyelmet: a szolgáltatást igénybe vevők alapvetően azok közül kerülnek ki, akik megengedhetnek maguknál az átlagnál jóval drágább telefont, így ők "nagyon attraktív célcsoportot" jelentenek az ágazat szereplői számára. Lendít az iparágon, ha a lakosság jóval nagyobb hányadának van mobiltelefonja, mint internet-hozzáférése, akárcsak az, ha a más médiatípusokban már jelen lévő cégek keresztreklámmal terelik a felhasználókat honlapjaik felé - sorolta, kitörési pontként említve az olvasók által beküldött tartalmakat is.