Nem lesz idegesítő az új Windows

2008.10.28. 22:49

A Microsoft gyakorlati ízelítőt adott az új, 7-es számmal jelölt Windowsból, ígérete szerint sokkal kevésbé lesz idegesítő, mint a Vista. A redmondiak már készítik a mobilról, böngészőről is elérhető Office-t, de internetről elérhető operációs rendszer fejlesztésébe is belevágtak, ez utóbbi az Azure nevet fogja viselni.

A Windows 7 egy rendkívül korai fejlesztői változatát tesztelhették a PDC konferenciára meghívott újságírók. Az operációs rendszer egy erősnek mondható 2,3 gigahertzes Core2Duo processzoros, 3 gigabájt memóriával megtömött laptopon futott, ám a fejlesztői ígéretek szerint már egy átlagos, harmadennyi RAM-mal felszerelt masinán is élvezhetően fog futni. A Gizmodo kütyüblog tudósítói szerint a készülőfélben lévő Windows már most kényelmesebb mint a Vista, ráadásul észlelhető stabilitási gondok sincsenek vele.

Az új Windows kevésbé lesz idegesítő

Julie Larson-Green, az új Windows felhasználói élményéért felelős alelnöke az Associated Pressnek nyilatkozva elismerte, a Vista több olyan változást tartalmazott, amelyek mérnöki szempontból logikusnak tűntek, ám felhasználói tesztjük elmaradt. A most készülő rendszernél ilyen hibát nem akarnak elkövetni, egyes eldugott funkciók visszakerülnek a felhasználó keze ügyébe, illetve igyekeznek általában kényelmesebbé tenni a felületet. A tervezők átszervezték a rendszer tálcakezelését, könnyebbé téve az egy program különböző nyitott ablakai közötti váltást. Eltűnik, pontosabban átalakul a Vista oldalsávja is, a különböző apró szoftveres kütyüket az asztal bármelyik pontjára felbiggyetszthetik majd a felhasználók, kedvükre dekorálva a képernyőt.

Az Office 2007 szalag menüje több helyről vissza fog köszönni a Windows 7-ben. A hagyományos Fájl - Szerkesztés - Nézet jellegű menük helyett feladatok szerint csoportosított dizájn a rendszer alapértelmezett rajzolóprogramjában és a Wordpadben is felbukkan a Gizmodo tudósítása szerint. Várhatóan erre halad tovább a Microsoft a többi alapértelmezett programmal is. Az Office-os tapasztalataink szerint az szalagmenü logikájának megszokása után jól lehet vele dolgozni, valószínűtlen, hogy a rendszer más pontjain kényelmetlenné válna az újítás.

Forrás: [origo]
A Windows 7 új Start menüje (még több kép)

 

A letisztultabb felület mellett kevéssé akadékoskodó rendszert is kapnak majd a Windows 7-tel a felhasználók. A Vistában sokak által meggyűlölt folyamatosan felugráló biztonsági figyelmeztetéseket az új operációs rendszerben egyszerűen kikapcsolhatóvá teszi a cég. Így a biztonságos géphasználat szabályaival tisztában lévő - vagy nagyon bátor - felhasználók megszabadulhatnak a gondoskodni vágyó rendszer állandó nyaggatásaitól.

Bár itthonról egyelőre nem enged regisztrálni, béta verzióban már tesztelhető a cég Live Mesh nevű szolgáltatása, amely úgy tűnik, a következő generációs Windows esetében fontos szerephez jut. Segítségével automatikusan szinkronizálni lehet a kiválasztott mappák tartalmát számítógépek vagy akár más eszközök, például PDA-k vagy mobiltelefonok vagy egy internetes tárhely között. Alkalmazásával megoldható, hogy a fontos dokumentumokat, zenefájlokat vagy akár videofilmeket manuálisan kelljen áttölteni eszközről eszközre.

Akár mobilról is elérhető lesz a webes Office

A Google Docs/Dokumentumok népszerűségét ismerve nem meglepő, hogy a Microsoft is a webre költözteti Office-programcsomagját a következő, 14-es verzió megjelenésével. Bár továbbra is árusítani fogják a PC-re telepíthető programot, az irodai programcsomagból egy, a standard verzióra nagyban hasonlító, ám csökkentett funkciókat kínáló, netkapcsolat és böngésző - Internet Explorer, Firefox, vagy akár Safari - birtokában használható változat is készül, használatához Silverlight-ot is telepíteni kell majd. A Wordből, az Excelből, a PowerPointból, de még a OneNote jegyzetelő szoftverből is elérhető lesz webes változat, melyek legnagyobb extrája az lesz, hogy akár egy mobiltelefonról is szerkeszthetővé válnak a dokumentumok, melyeken többen is dolgozhatnak majd egyszerre.

Forrás: [origo]
Excel a böngészőben (képek az új Windowsról)

Mivel a Google ingyen és bérmentve kínálja online szövegszerkesztő és táblázatkezelő alkalmazásait, a Microsoft egyik alelnöke úgy nyilatkozott, egyik versenytársuk sem kínál majd olyan fejlett webes Office-t mint a redmondiak fejlesztése sem mobilon, sem a böngészőben, sem pedig PC-n. A redmondi cég azt már közölte, hogy az irodai programcsomag online változata az Office Live oldalon keresztül lesz elérhető a felhasználók számára, de azt még nem tudni, előfizetési díjért, vagy ingyen. Hasonló szolgáltatást jelenleg egyébként már kínál vállalati ügyfeleinek a szoftvercég, amelynek Office szoftvere jelentős bevételi forrásnak számít. Egyelőre még az Office 14 várható megjelenésének dátuma sem ismert - a legutóbbi, Office 2007-es verzió tavaly év elején jelent meg, a szoftvercsomagot pedig két-három évente szokta frissíteni a Microsoft.

Azure, az online operációs rendszer

A cég másik újdonsága, a Windows Azure alkalmazásai nem a felhasználó gépén, hanem a cég szerverein fognak futni. A szoftvereket ugyanúgy a neten lehet majd elérni, mint a Google webes alkalmazásait, épp csak a vállalati rendszergazdák több lehetőséget kapnak a jogosultságok beállítására.

Az Azure-os alkalmazások fejlesztéséhez szükséges eszközkészlettel a Microsoft végleg elköszönt az XP-től. Az ingyenesen letölthető csomag kizárólag a Home Premium és ennél funkciógazdagabb Vista-verziókon, valamint a cég 2008-as szerver operációs rendszerén hajlandó elindulni. A fejlesztői csomagot használva a fejlesztők saját gépeiken futathatják a készülő alkalmazásokat, amelyek végleges lakhelyüket majd a Microsoft szerverparkjaiban találják meg. Amíg a fejlesztők kigondolják hogyan lehet beépíteni a mindennapokba a Windows Cloud-os programokat, addig az érdeklődők csak egy kevéssé funkciódús tesztprogramot, a Hello World! webalkalmazásos verzióját nézhetik meg.

Forrás: [origo]

Azure: laikusok számára csak egy újabb márkanév

A PDC konferencia résztvevői nemcsak az Azure-ról szóló hírekkel lettek gazdagabbak, a Windows 7 első, fejlesztőknek kiosztott alfa változatú példányát is kézhez kapták. A Buhera blog arra is felhívta a figyelmet, hogy a még jóformán meg sem jelent rendszerhez a cég a nap folyamán az első javítófoltot is kiadta. Az alkalmazások netre költözése régebbi trend, a web 2.0 néven ismert mozgalom során több, régen főleg asztali programnak született meg a böngészőben futtatható változata. A Google Gmail szolgáltatása, vagy a cég online szövegszerkesztője és táblázatkezelője jó példa a felhőben tárolt alkalmazásokra.