Eltiltanák a nettől a francia kalózkodókat

Vágólapra másolva!
A francia törvényhozók megvonnák a visszaeső kalózoktól az internet hozzáférést. Akit háromszor rajtakapnak, búcsúzhat az otthoni internetétől.
Vágólapra másolva!

A francia szenátus nagy többséggel elfogadta azt a törvénytervezetet, mely a zenével, filmmel és játékokkal kapcsolatos kalózkodást büntetné. A franciák arra készülnek, hogy akit azon kapnak, hogy illegálisan oszt meg digitális médiát, két alkalommal figyelmeztetik, majd a harmadik alkalommal lekapcsolják internet-hozzáférését. A tervezetet a francia nemzetgyűlés elé terjesztették végső elfogadásra.

A törvény ötlete először 2007 novemberében bukkant fel. Akkor Nicolas Sarkozy elnök úgy jellemezte a törvénytervezetet, mint "meghatározó pillanat a jövő civilizált internetéért". A tervek szerint az internetszolgáltatókra hárul a feladat, hogy megfigyeljék az előfizetőket.

Lesz kormánybizottság is

A francia szenátus 297 igen, és 15 nem szavazat mellett fogadta el a törvénytervezetet, mely egyúttal létrehoz egy új kormánytestületet, mely felügyelné a kalózkodás elleni munkát. A szenátusi szavazást megelőzően egyes politikusok visszautasították a tervezetet. Például a jobboldali MPF párthoz tartozó Bruno Retailleau azt javasolta, hogy inkább pénzbüntetéssel sújtsák a kalózokat, mintsem kizárják őket az internet használatából. Szerinte az internet olyan szinten vált alapvető árucikké, hogy megfosztani az embereket a használatától túlzás.

Ha a törvény életbe lép, akkor Franciaország összeütközésbe kerül az Európai Unióval, mert Brüsszel már visszautasította a franciák kezdeményezését, hogy a tervezetben foglaltakat az unión belül emeljék törvényi szintre. Brüsszel szerint ugyanis embereket megfosztani az internetelérésüktől sérti a személyi szabadságot és az emberi jogokat. Mindeközben Svédország 2009 elejétől olyan törvények bevezetésére készül, melyek megkönnyítenék a kalózok lefülelését és bíróság elé állítását.