Hétfőtől feltöltőkártyával is kapható az iPhone 3G

Vágólapra másolva!
A T-Mobile friss bejelentése alapján hétfőtől már hűségszerződés nélkül, feltöltőkártyás konstrukcióban is megvásárolható az Apple mobiltelefonja.
Vágólapra másolva!

November 24-től, vagyis jövő hétfőtől már hűségnyilatkozat aláírása nélkül, Domino csomagban is megvásárolható az Apple iPhone - jelentette be a T-Mobile. A készülék mindkét, vagyis 8 és 16 gigabájtos változatát is meg lehet majd venni ebben a konstrukcióban, és a modellek között nem lesz jelentős árkülönbség. A 8 gigás memóriával ellátott változatért 134 970, a 16 gigásért pedig 139 980 forintot kell majd fizetni, és a telefonokhoz egy éven keresztül havi 10 percnyi ingyen beszélgetés is jár.

Az iPhone-t az értékesítéskor az üzletben rögtön aktiválják, így az akár azonnal használható, de természetesen a Domino konstrukciónak köszönhetően akár karácsonyi ajándékba is adható. További kedvezményként a T-Mobile 2008. december 31-éig tartó karácsonyi akciójában vásárolt iPhone-okhoz is 3000 ajándékperc jár.

A mobilszolgáltató augusztus 22-én dobta piacra Magyarországon az Apple-mobilt: ekkor, több mint egy évvel az eredeti változat bemutatása után, a 3G-s változattal kezdődött meg hazánkban hivatalosan is a készülék forgalmazása. Az iPhone-t két, kifejezetten ehhez a típushoz kifejlesztett, 12 illetve 24 hónapos hűségszerződéssel járó díjcsomaggal dobta piacra a T-Mobile, amelykben továbbra is megvásárolható.