Megszüntetik a Wikipédia cenzúráját a brit internetszolgáltatók. A kifogásolt lemezborító azért maradhat az enciklopédián, mert a kép az interenet egyéb szegleteiben is szélesen hozzáférhető - adta hírül a BBC.

Az 1978-as Scorpions lemezborító miatt akcióba lépő Internet Watch Foundation visszavonult, mégsem kénytelenek szűrni a brit Wikipédia felé irányuló forgalmat a brit internetszolgáltatók. Az internetes gyermekpornográfia és egyéb törvénysértő tartalmak ellen küzdő csoport beismerte, hogy az enciklopédia elleni eljárás nem volt szerencsés.

A IWF azt is kénytelen volt beismerni, hogy a Wikipédia elleni akció fordítva sült el. A szócikk tiltólistára kerülése és az erről szóló sajtóhírek nyomán tömegek kerestek rá a tiltani vágyott fotóra. A szervezet sajtóközleménye szerint elképzelhető, hogy a kép még mindig megsérti az 1978-as brit gyermekvédelmi törvényt, ám a lemezborító széleskörű elérhetősége miatt eltekintenek a Wikipédia további cenzúrájától.

David Gerard, a BBC által megkérdezett Wikipédia önkéntes szerint a mostani akció annyiban hozott újat, hogy nem csupán a képet, hanem a szöveghez való hozzáférést is letiltották. Ennek hatására az Internet Watch Foundation-nel együttműködő netszolgáltatókkal szerződött szerkesztők sem tudtak hozzáférni az online enciklopédiához.

A IWF azután tette tiltólistára a Virgin Killer című Scorpions albumról szóló szócikket, hogy egy internetező jelentette a szervezetnek a gyermekpornográfia-gyanús fotót. Az album borítója valóban egy meztelen gyermeket ábrázol, ám a lemez 1976-os megjelenése óta egyszer sem ítélték törvénysértőnek a képet. A Scorpions életművét összefoglaló gyűjteményben is ezzel a képpel szerepel az album.