Nagy ugrást tett Észak-Korea a vezeték nélküli távközlés területén: elindult az ország első 3G-s mobilhálózata. Már csak azt nem lehet tudni, ki használhatja egyáltalán, és mennyibe kerül majd a szolgáltatás.

Az észak-koreai 3G-s hálózat december 15-én hétfőn, ottani idő szerint délután öt (itteni szerint reggel nyolc) órakor kezdte meg működését - adta hírül a Yahoo News. A hírek szerint a szolgáltatás csak a főváros, Phenjan területén elérhető, és alig lehet róla tudni valamit: így a pontos lefedettség és a tarifák mellett azt sem lehet tudni, hogy a diktatórikus országban kinek van egyáltalán lehetősége a mobil széles sáv használatára.

A hálózat kiépítését egy egyiptomi távközlési cég, az Orascom végezte, amely 75 százalékos részesedéssel bír a 3G-s rendszer üzemeltetésére az észak-koreai postával közösen létrehozott Cheo Technology nevű vegyesvállalatban. A cég 25 éves licencet kapott az államtól a WCDMA-hálózat üzemeltetésére, amely az első négy évben kizárólagos, és öt évig adóznia sem kell. Az Orascom közléses szerint 400 millió dollárt terveznek befektetni a kommunista országban a vállalkozás első három évében.

A cég még idén januárban kötötte meg a szerződést az észak-koreai állammal, legalább egy éves előkészítés után. A cég a tervek szerint "hang, adat és hozzáadott értékkel bíró szolgáltatások" üzemetetését tervezi "a koreai nép számára elérhető áron". Ezek a célkitűzések és a tervezett befektetés mértéke igen furcsán hangzik, tekintve, hogy a Ázsia egyik legszegényebb országáról van szó, ahol a Yahoo News értékelése szerint "már egy analóg tárcsahang is jelentős hozzáadott értékkel bírna a lakosság legnagyobb része számára".

A kommunista országban 2003-ban egyszer már bevezették a mobilszolgáltatást, viszont a következő évben jelentősen korlátozták a hozzáférést. 2004-ben ugyanis egy bomba robbant az ország északi részén egy vasútállomáson, amelyet a hatóságok szerint Kim Dzsong Il államfőnek szántak, és mobiltelefonnal, távirányítással indították be a detonátort. Jelenleg a koreai lakosságnak csupán csekély része fér hozzá mobiltelefonhoz: a Kínából becsempészett telefonokat a határvidéken lehet használni, ahol még csatlakozni tudnak a szomszédos ország hálózataihoz.