Simogató ruha internetszexhez

Vágólapra másolva!
Öleset lépett előre Kevin Alderman, a cyberszex királya: interaktív szexmezt fejlesztett ki, olyan ruhadarabot, amely simogatja viselőjét.
Vágólapra másolva!

Alderman reális áron áruba bocsátott virtuális termékeivel vívott ki magának ismertséget. Mostani meze lehetővé teszi, hogy viselője fizikailag is érezze mindazt, amit a képernyőn általa létrehozott figura. Ha valaki ebben az interaktív mezben ül le a számítógép elé és úgy játszik, hogy virtuális teremtményét simogatják, a mezen keresztül ő ezt ugyanúgy érzi a testén.

Alderman célja a találmánnyal reálisabbá tenni a virtuális szexet - írta a La Repubblica. Problémák a mezzel még vannak, nehéz, kényelmetlen és darabonként ezer dollárba (210 ezer forintba) kerül. Használata inkább nevetséges, mint izgató - írta a The Independent című brit lap videojáték kritikusa, miután kipróbálta az ominózus ruhadarabot.

Alderman szerint viszont ez a szex jövője. "A technológián javítunk, a mezt miniatürizáljuk, és csökkenni fog ára is. Ugyan semmi sem tudja helyettesíteni teljesen két test fizikai érintkezését, de amit szexnek nevezünk, az nagy részben az agyban megy végbe, és ha reálisabbá tudjuk tenni a mentális izgalmat, végtelenül intenzív és stimuláló szexuális élményt nyújthatunk" - bizonygatja.

Annak a párnak az esete után, amely azért vált el, mert a férfi digitálisan megcsalta asszonyát, a cyberszex új távlatokat nyithat meg. "A katonák, akik hónapokat töltenek a fronton, nem éreznék többé magányosnak magukat, és a sztriptízgörlök, akik a web-kamera előtt produkálják magukat, egy opcióval többet kínálhatnának vevőkörüknek" - ironizált a The Independent.