Elterelték a forgalmat a sérült tenger alatti kábelekről

Vágólapra másolva!
Nem súlyos az Európa és az Ázsia, illetve a Közel-Kelet közötti telefonos és internetkapcsolat akadozása a Földközi-tenger alatt húzódó három internetkábel szakadása ellenére az üzemeltető szerint, mert sikerült más útvonalra terelni az érintett forgalmat.
Vágólapra másolva!

"A kábeleket ért súlyos kárból az következne, hogy a forgalom nagy mértékben akadozzon, de gyakorlatilag csak néhány ügyfél - cégek, egyéni előfizetők - számol be nehézségekről, mert tehermentesítő rendszereket helyeztünk üzembe" - mondta szombaton a France Télécom szóvivője. Példának okáért beszámolt arról, hogy az Európa és az India közötti kapcsolatot az Egyesült Államokon keresztül vivő útvonalra terelték. Ez az ideiglenes megoldás elég jól működik annál is inkább, mivel a hét végi forgalom gyengébb, mint a hét közbeni - tette hozzá.

A kábelek szakadása miatt péntek reggel kezdett el akadozni a távközlési összeköttetés Európa és Ázsia, valamint Európa és a Közel-Kelet között. "A kábelszakadás, amelynek oka egyelőre nem ismert, a Földközi-tengerben történt, a Szicíliát Tunéziával összekötő szakaszon" - közölte pénteken a France Télécom, amely a károk délelőtti felmérése után karbantartó hajót küld a helyszínre. A hajó hétfő reggelre ér oda.

A távközlési cég szóvivője szombaton megerősítette, hogy december 25-ére javulni fog a helyzet az összeköttetésben, és december 31-ére sikerül a hibát teljes egészében elhárítani.