Vásárlás előtt internetről tájékozódunk

Vágólapra másolva!
A Google megbízásából a TNS Infratest által készített jelentésből kiderül, hogy a hazai felhasználók számára egy-egy vásárlási döntés előtt a legtöbb esetben a világháló jelenti az elsődleges információforrást. A magyar lakosság legnagyobb arányban a műszaki termékekről és utazással kapcsolatos szolgáltatásokról szóló információkat szerzi be az internetről. Fizetni viszont még mindig nem szeretnek online a magyarok, mindössze 17%-unk használja a bankkártyáját.
Vágólapra másolva!

Ezer internetező és 6830 vásárlás szolgált alapjául a 18 és 60 év közötti magyarok online tájékozódását és vásárlási szokásait vizsgáló kérdőíves kutatásnak. A legtöbb népszerű termékkategóriában, mint például a digitális fényképezőgépeké, a számítógépes hardvereké vagy épp a háztartási készülékeké és ruházati kiegészítőké, elsősorban az internet segítségét veszi igénybe a magyar lakosság információszerzéshez. Az első három kategóriában bármilyen más forráshoz képest legalább kétszeres az internet előnye, de a ruházati kiegészítők esetében is csak a saját korábbi tapasztalat és a bolti eladó véleménye közelíti meg az online tapasztalatgyűjtés gyakoriságát.

A megkérdezettek 88 százaléka használ internetes keresőket, mielőtt egy terméket megvásárolna, de akár innen, akár önállóan már csak 54 százaléknyian nézik meg a gyártó hivatalos weboldalát, 49 százalék pedig a forgalmazókét. Kicsit kevesebb, mint a felhasználók fele árösszehasonlító oldalakon is utánanéz a keresett termékeknek, s 44 százalékuk az online aukciós portálokat sem hagyja ki. A válaszadók mindössze 3 százaléka nem él egyik online lehetőséggel sem.

Az online tájékozódás a fent felsorolt négy termékkategória közül háromban vezető szerepet tölt be, hiszen digitális fényképezőgépek esetén az internethasználó vásárlók 80 százaléka, számítógépes hardvereknél 82, háztartási gépeknél 74 százalékuk veszi igénybe a világhálót információszerzésre. Meglepő módon a klasszikus médiát alig használják, a televízió kategóriától függően 7-17, a kültéri reklámok 11-16, a szórólapok 12-23, a rádió pedig alig 2-9 százalékban segíti meghozni a vásárlás előtti döntést. A személyes segítség ennél jóval nagyobb, általában 30 százalékos arányban van jelen, legyen szó a család, barátok, vagy a bolti eladó tanácsairól.

Hiába viszont a felvilágosult keresési szokások, a fizetés terén a kutatás szerint továbbra is a régi beidegződések működnek: a megkérdezettek 78 százaléka szokott az online vásárlásoknál készpénzzel fizetni utánvétellel, illetve 46 százalék banki átutalást használ és 17 százalék él az online bankkártyás fizetés lehetőségével. A magyar válaszadóknak viszont mindössze 5-6 százaléka használ online fizetési rendszert - ilyen például a PayPal -, virtuális hitelkártyát vagy mobiltelefont fizetéshez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!