Izgalmas notebookok a CES-ről

Vágólapra másolva!
Egyre több modell biztosít nyolcórás vagy még hosszabb üzemidőt az idei noteszgépválasztékból, amelyet a minigépek dominálnak, de bőven vannak hagyományos multimédiás erőgépek is. Összeválogattuk az idei CES legizgalmasabb modelljeit.
Vágólapra másolva!

Mivel ez az év első nagy szórakoztatóelektronikai vására, a számítógépgyártók is rendszerint a CES-en mutatják meg először a legújabb modelljeiket. Noha a vegasi show-n nem minden modellről derül ki, hogy mikor kerül majd a boltokba, és pontosan mennyiért, arra azért már lehet következtetni a választékból, hogy mi lesz a trend a notebook-piacon az idén.

Hiába a csilli-villi, mindentudó hordozható erőművek, a legnagyobb érdeklődés továbbra is a takarékos, olcsó minigépeket kísérte. Ezek után nem meglepő, hogy a Sony nagy feltűnést keltett az első miniatűr modelljével, még ha ők nem lovagolták is meg teljesen a trendet, vagyis nem netbooknak, hanem a - némileg már elkoptatott - UMPC, vagyis ultramobil PC névvel illetik a most bemutatott Vaio P sorozatot.

Zsebre szabott netbook

A gyártó ennek megfelelően nem is olcsó notebook-alternatívának szánja a modellt, hanem egy ultravékony prémiumgépnek, amely a "lifestyle" jelzőt is megkapta a marketinges keresztségben. A modell 900 dolláros, vagyis több mint 180 ezer forintos indulóáron lesz kapható, és formára némileg eltér az eddig bemutatott minigépektől: egy 8 hüvelykes, nagyon keskeny gép, amelyről a helytakarékosság jegyében lehagyták a touchpadet is, így beépített egérként csak egy trackball szolgál rajta. A billentyűzetét viszont igyekeztek kényelmesen használható méretűre alakítani a kis méret ellenére, ami az első helyszíni beszámolók szerint sikerült is.

Forrás: Sony
A gyártó szerint farzsebben is elfér

A karcsú forma és a könnyű súly - 636 gramm - célja nem más, mint hogy a gépet könnyedén zsebre lehessen vágni, vagyis tényleg bárhová szállítható legyen. A Vaio P 1,33 gigahertzes Atom processzorral működik, vagyis a netbookgyártók kedvencét kapta meg, és a kötelező wifi mellett van benne GPS is, és beépített webkamerával is felszerelték. A Sony Windows Vistával hozza forgalomba a gépet, ami valószínűleg nem a legjobb választás az atomos platformhoz, noha a gyártó azzal érvel, hogy így "bármi elfut rajta". A gép 4 órán át üzemképes egy feltöltéssel, de lehet hozzá kérni 8 órás üzemidőt biztosító akkumulátorokat is, némi felárért.

A gép másik különlegessége a nagy képfelbontás. A széles kijelző 16:7-hez képarányú, és mivel 1600x768 pixeles felbontásra is képes, a gyártó szerint egyszerre akár két megnyitott weboldalt is nézegetni lehet rajta - már ha elég jó szeme van a felhasználónak az apró képpontokhoz.

Nyolcórás HP

A "nyolc óra munka" a másik olyan fogalom, amely az idei CES-sel vonul be a notebookos szegmensbe az izmos akkumulátorokkal megfejelt takarékos chipseteknek köszönhetően. A HP is bemutatott egy egész munkanapot kibíró gépet, ami nem más, mint Mini Note, vagyis a gyártó saját netbookjának új változata. A gép azonban csak a drágább, hatcellás akkumulátorral képes erre a teljesítményre, az alapváltozat háromcellással kapható.

Forrás: HP
HP Mini Note: belül változott sokat

Az első, 2133-as sorozatszámot viselő modell már járt nálunk, és az utód 2140-es külsejéről nem is igazán lehet sok mindent mondani: ugyanúgy néz ki, mint az első változat, viszont az 1,2 gigahertzes Via processzort egy 1,6 gigahertzes Intel Atom váltotta le. A gépnek emellett a hatékonyabb hűtés érdekében jobb a hőelvezetése is, amire azért volt szükség, mert az első változat alumíniumháza nagyon fel tudott hevülni használat közben. A gyártó az operációs rendszer tekintetében is szeretné maximálisan kielégíteni a vevők igényeit, a 2140-est lehet rendelni Suse Linuxszal és Windows XP-vel vagy Vistával is.

A legolcsóbb linuxos változat 500 dollárba, vagyis körülbelül 103 ezer forintba kerül majd, míg egy nyolcórás munkára alkalmas, hatcellás akkuval és a Windows XP Próval ellátott modell 650 dollárt, vagyis körülbelül 135 ezer forintot kóstál majd.

Linuxos netezőgép

A HP a mindentudó minigép mellett olcsó netbookokat is kihoz: a Mini Mi sorozat legújabb tagjai mindössze 300 dollárba, vagyis körülbelül 60 ezer forintba kerülnek majd, amivel a legolcsóbbak közé tartozhatnak. Az alacsony ár érdekében a gépeket Linux operációs rendszerrel szállítják majd, amihez egy átalakított grafikus felhasználói felület jár a gyakran használt programok és alapfunkciók (például internet, e-mail, chat) eléréséhez.

Forrás: HP
Linux egyedi kezelőfelülettel

A hírekbe mégsem ezért került be az egyébként igen mutatós kis típus, hanem azért, mert a gyártó közölte: a gép hiába linuxos, a parancssor használatát letiltották rajta. Ez különösen azért keltett nagy visszhangot, mert a tapasztalt felhasználók elsősorban a szöveges utasítások révén kommunikálnak az operációs rendszerrel, és így van lehetőség a Linux finomhangolására is. A döntésből kiviláglik, hogy a gép nem az ő kedvencük lesz, és a gyártó nem is annyira számítógépet, mint inkább egy, a minimális hétköznapi szükségletek ellátására képes olcsó céleszközt adna a felhasználók kezébe. A parancssor letiltásának viszont nem sok értelme van: a kezdő linuxozók úgysem fordulnának hozzá, aki pedig érti a dolgát, annak semmi értelme megtiltani, hogy jobban belenyúljon a gépbe.

A gépeket szintén Intel Atom processzor működteti, 1,6 gigahertzes órajellel, és 8,9 és 10 hüvelykes méretben is rendelhetők. A legolcsóbb változatban csak 8 gigabájtos SSD-meghajtó van, de a gépeket maximum 60 gigás winchesterrel is rendelni lehet.

Az MSI másolattal rukkolt elő

Forrás: MSI
Az "MSI Air"

Az MSI legnagyobb feltűnést keltő modellje idén az X320-as volt, amelyet első pillantásra akár össze is lehetne téveszteni az Apple ultravékony gépével, a MacBook Airrel. Az összehasonlítás annyiban valóban megáll, hogy ez is egy ultravékony (1,98 centiméter), ultrakönnyű (1,31 kilogramm) 13,3 hüvelykes alumíniumburkolatú gép, sőt, még a touchpad egérgombjait is egy darabból alakították ki, így első pillantásra tényleg olyan, mintha egy Macet látnánk.

A feltűnő hűtőbordák, valamint a gép ívelt oldalában barlangnyílásként sötétlő csatlakozók viszont már leleplezik a modellt. A tervezők itt is a csatlakozókon spóroltak, a gépnek csak 3 USB-aljzata, Ethernet- és VGA-portja, valamint SD-kártyaolvasója van. A teljesítménye viszont jóval gyengébb, mint a Macbook Airé: az X320-ast 1,33 gigahertzes Intel Atom processzor működteti, nem pedig Core 2 Duo. A gyártó igazából a prémium netbookok szegmensét célozta meg a modellel, amelynek induló ára 800 dollár (166 ezer forint) lesz, és a drágább, 900 dolláros változat 8 cellás akkumulátorokkal (és némi plusz súly árán) 10 órás üzemidőt biztosít.

Dell csúcsgép bőrrel és alumíniummal

Az amerikai gyártó amellett, hogy távolról megmutatta az Adamo fantázianevű luxus-notebookját, és kihozott egy új, 10 hüvelykes netbookot (Mini 10), egy új notebooksorozatot is bemutatott a CES-en. A Studio XPS 13 és 16 hüvelykes méretben lesz kapható, és mint a neve is sejteti, elsősorban multimédiás felhasználásra szánták.

Forrás: Dell
Dell Studio XPS: bőrbe és alumíniumba burkolva

A kisebb gépekbe Intel Core 2, a nagyobbakba Centrino 2-es processzorok kerülnek, az Nvidia és az ATI 3D-kártyáival is rendelhetők, és támogatják a full HD (1080p) felbontást, hogy a beépített Blu-ray-DVD combo meghajtókkal tökéletes moziélményt nyújtsanak. A grafikusok kedvéért a gépeket tökéletes színhűséget biztosító RGB LED-es kijelzővel is lehet rendelni.

A Studio XPS gépeknek az erős hardver mellett a külseje sem hétköznapi: a burkolatukon a peremeknél és a fedlap csuklójánál anodizált alumíniumrátétek és valódi bőr van, a billentyűzetük pedig saját háttérvilágítással rendelkezik. A legolcsóbb modell 1200 dollárért (250 ezer forint), a legdrágább, full extrás változat pedig 1600 dollárért (332 ezer forint) rendelhető belőlük.

Már nem csak irodába tervez gépet a Lenovo

A Lenovo idén némileg kilépett szerepéből, és üzleti PC-k helyett több olyan gépet mutatott be, amelyeket nem cégeknek, hanem otthoni felhasználóknak szán. A gyártó ugyan Las Vegasban leplezte le két kijelzős modelljét, a W700ds-t is, amelyet elsősorban munkagépnek szán, de bejelentette az IdeaPad otthoni notebookcsalád új sorozatát, az Y-t is.

Forrás: Lenovo
Az Y-sorozat mutatósabb, mint az átlag Lenovo

Az Y650 a legvékonyabb és legkönnyebb 16 hüvelykes gépnek ígérkezik 2,5 centiméteres vastagsággal és 2,5 kilogrammos súllyal. A gépbe multitouch-rendszerű touchpadet és a fényviszonyokhoz automatikusan alkalmazkodó fényerejű kijelzőt építenek, a legolcsóbb változata pedig 1200 dollár lesz.

Az elegáns kialakítású Y-sorozat tagjait Nvidia 3D-kártyákkal is rendelni lehet majd, képesek lesznek HD-videók lejátszására, és támogatják a Dolby házimozi hangzást. A 650-es modellbe jó minőségű JBL-hangszórókat is szereltek, és a képet és a hangot egyetlen gomb lenyomásával lehet átállítani a filmnézéshez.