Huszonöt év legjobb Macjei

Kicsi volt, mint négy-öt egymásra rakott lexikon, kilenc hüvelykes fekete-fehér képernyőt tartalmazott és még merevlemez sem járt vele, csupán egy floppy meghajtója volt. Huszonöt éve jelent meg az első Macintosh, a számítógép, amit könnyedén magához ölelhetett gazdája. A Macek negyedszázados történetének legfurcsább és legsikeresebb modelljeiből válogattunk.

Az 1984 január 24-én megjelent Macintosh volt az első számítógép, ami magát mutatta be. A gép alapszoftverét egy grandiózus kilencven órás munkahéttel befejező csapat Steve Jobs kérésére egy látványos demót is összerakott, amiben a masina pár szót intéz az összegyűlt Apple részvényesekhez.

Az utolsó utáni pillanatban elkészült prezentáció a MacPaint rajzolóprogramot, a a MacWrite szövegszerkesztőt és a rendszer remek betűkezelését bemutató képek után az összegyűltek legnagyobb meglepetésére géphangon megszólalt. Az effektért egy külső fejlesztőtől vett szövegszintetizátor felelt, a "Sose bízz olyan számítógépben, amit nem tudsz felemelni" szlogen a cég 1984-et idéző reklámjának kitalálója, Steve Hayden írta, a siker pedig a gép mellett öltönyben álló Steve Jobsnak jutott.

Csak egy trükkről nem tudtak a bemutatón résztvevők: a színpadon beszélő gép erősebb volt, mint a Macintosh. Mivel a beszélős demó túl erőforrásigényesnek bizonyult, az 512 kilobájt memóriával szerelt Fat Mac becenevű gép prototípusa került rivaldafénybe.

Bonyolodó gépek egyszerű célokra

A maga idejében a Macintosh csodás paraméterekkel rendelkezett. Nyolc megahertzes Motorola processzor hajtotta, 128 kilobájt memóriával rendelkezett, a rendszert pedig egy 400 kilobájtos lemezről töltötte be. A masinát kizárólag grafikus kezelőfelülettel vértezték fel, a felhasználónak egy pillanatig sem kellett parancssorban matatnia, ha valamire szüksége volt, ellentétben a Microsoft MS-DOS-ával.

Jobs bemutatja a "Fat Mac"-et

A Macintosh koncepciója nem változott a nyolcvanas évek során, de a belsejében komoly fejlesztéseket hajtottak végre. Előbb a memória méretét növelték négyszeresére, aztán megjelentek nagyobb kapacitású lemezes meghajtók, 1987-től pedig a Macintosh SE pedig már merevlemezzel is rendelhető volt. Ugyanebben az évben jelentették be a Macintosh II sorozatot is, amely nem tartalmazott beépített monitort, viszont nagyobb és bővíthetőbb volt a kocka alakú kis gépeknél. 1989-ben pedig a böhöm Macintosh Portable-t, a cég első laptopját is bemutatták a nagyközönségnek. Ekkor azonban Steve Jobs, a Mac egyik atyja már nem volt a cégnél, az igazgatótanáccsal folytatott harcok miatt lemondott, és a még egzotikusabb hardvereket tartalmazó NeXT számítógépek létrehozásán ügyködött.

Az Apple Jobs nélkül

Jobs lemondásával kezdődött a cég legellentmondásosabb időszaka. Engedtek a bonyolultság csábításának, már Macintosh II-ből is nyolc különböző verzió látott napvilágot, amik között akadt olyan is, ami nem volt kompatibilis a megelőző típusokkal. Később a termékskálát teljesen áttekinthetetlenné tették az egymástól alig megkülönböztethető Centris, Performa, Quadra és LC (Low Cost) gépcsaládok létrehozásával. Ugyanakkor a Centrisek és Performák mellett igazán innovatív termékekkel előrukkolt a cég a Pepsitől átcsábított John Sculley, és az őt követő Gil Amelio vezetése alatt. Igaz, egyik ügyes projektjükből sem lett akkora siker, mint a Macintoshból.

PDA-t adtak már ki az Apple előtt is: a Casio kis kijelzővel felszerelt PF-3000-ese vagy az Atari Portfolio tenyérgépe - amivel a Terminator 2-ben John Connornak még egy bankautomatát is sikerült megcsapolnia - is a Newton előtt jelent meg. Az Apple PDA-ja viszont nagy grafikus kijelzővel rendelkezett, amin rajzra emlékeztető grafikus felület várta a felhasználót, felismerte - de legalábbis megpróbálta - a kézírást, a későbbi típusok pedig barátságos smaragdzöld háttérvilágítást is kaptak. A naptár, határidőnapló és címjegyzék mellett még elektronikus könyveket, valamint hasznos segédprogramokat is lehetett rá másolni.

Az érintőképernyős gépekkel nagy tervei voltak a cégnek, a jövő számítógépét digitális inasként, a szükséges adatokat akár szóbeli kérésre is összegyűjtő, kommunikációs központként is működő masinaként képzelték el. Az ötletről két koncepcióvideó is készült, a lent látható Knowledge Navigator tökéletesen bemutatja a cég ambícióit. A világ megváltoztatása helyett a Newtonból számítógépes kapcsolatot is igénylő digitális aszisztens lett, amit oktatási gépként még egyszer megpróbáltak eladni - ez volt az eMate - majd végül megszüntettek. A projekten dolgozó fejlesztők azonban nem tűntek el az Apple történetéből, a Newton csapat két tagja szállította az első iPodok operációs rendszerét.

QuickTake 200: majdnem egy filmtekercsnyi kép ráfért

A Newtonhoz mérhetően volt sikertelen a cég digitálisfényképezőgép-projektje is, a QuickTake 1994 és 1997 közben próbált sikeres lenni, a világ azonban még nem vágyott kis kapacitású digitális kamerákra. Nem vált be a Macintosht és a tévézést összeházasító Macintosh TV projekt sem, ami egy tévétunerrel felszerelt, fekete házba épített LC520-as géppel próbálta meghódítani a tévézni és számítógépezni egyaránt kedvelő vásárlókat. A különleges hibrid masinából csupán tízezer példányt készült el a gyártás beszüntetése előtt, tuner kártyát viszont a későbbi Macekbe is lehetett külön vásárolni.

A Macintosh történetében nem ritkák az óriási ugrások. Az ormótlan Portable-t két év múlva már egy ma is notebooknak tűnő körvonalakkal rendelkező PowerBook követte, pár év múlva pedig már formás szubnotebookot is vehettek a hordozható gépre vágyó Apple fanatikusok. A Duo szériához dokkolóállomást is gyártottak, amibe a gépet szemből kellett belecsúsztatni.

Hasonló ugrás volt a cég fennállásának huszadik évfordulójára kiadott méregdrága Twentieth Anniversary Macintosh, és a Jobs visszatérése után bemutatott iMac sorozat között. A rajongók által csak TAM-nek nevezett, borsos 7500 dollárba kerülő gép már a bemutatása napján sem számított kiemelkedően jónak, és ezen a hozzá adott Bose hangrendszer és a beépített tévé- és rádiótuner sem változtatott. Ezzel szemben a rá következő évben bemutatott, és 1300 dollárért hazavihető, színes külsejű iMac maga volt a forradalom. Többet tudott, sokkal olcsóbb volt, és a vezetői irodák visszafogott szürkéje helyett fehér alapon neonkékben pompázott. A termék sikerét tovább növelték a következő verzióval megjelenő választható divatszínek és az új bővítő portok. Hasonlóan sikerre volt ítélve az iMac-kel egy időben bejelentett fogantyúval felszerelt iBook noteszgép is.

Persze Jobsnak is voltak balfogásai, a kult klasszikussá váló G4-es processzorral szerelt Mac Cube ugyan mai szemmel nézve is gyönyörű, ám a vásárlók nem szerettek volna monitor nélküli, szinte bővíthetetlen luxus Macintosh-t venni. Érdekes módon a hasonlóan szerelhetetlen "bólogatós" iMac-be beleszerettek a vásárlók, még évekkel a gyártás beszüntetése után is vagyonokért cseréltek gazdát a futurisztikus külsejű gépek.

A cég 2000 utáni történelméből már nehezebb igazán érdekes gépeket kiemelni. Még erősebb, még véknyabb és még gyorsabb masinákkal tele az Apple kínálata, de a cég igazi újításai nem a Macintosh, hanem inkább a szórakoztató elektronika világában történtek.

Hősök és legendák

Az eredeti Macintosh létrehozásában számos olyan szakértő vett részt, akit akkori vagy későbbi munkáik miatt imáikba foglalhatnak a számítógéppel dolgozók. Susan Kare grafikus munkáját nem csak a klasszikus Mac-ek előtt felnőttek ismerhetik, az elfeledett OS/2-től, a mai OS X elődjének tekinthető NeXTStepen keresztül a Windows 3.0-ig megtalálhatók az ikonjai, még a Facebookon is találhatóak munkái. Még a korai iPodok is Kare által rajzolt legörbülő szájú ikonnal közölték, ha probléma volt velük. A szabadúszó grafikusként tevéknykedő Kare-t az első Mac szoftveres varázslója, Andy Hertzfeld toborozta az Apple számára. Első munkáit - megfelelő szoftver híján - nem is számítógépen, hanem a legfinomabb milliméterpapíron készítette el.

A gép fejlesztését Jef Raskin, az Apple dokumentációs projektjének felelőse kezdte el, aki számítógéphasználók tömegeit szerette volna elérni, nem csupán a kor kockafejeit. A sors iróniája, hogy a végső termék egyáltalán nem hasonlított arra, amit Raskin megálmodott: a Macintosht gyorsbillentyűk helyett egérrel lehetett vezérelni és az eredetileg kigondolt kedvező árán jelentősen emelt a gépbe kerülő erősebb processzor. Raskin élete végéig kísérletezett billentyűzetről vezérelt, emberközeli, kényelmes szoftverek létrehozásával. Aza nevű fia jelenleg a Mozilla alkalmazottjaként kutatja ugyanazt interfész, amiben apja annyira hitt. A böngészőben kiadható szöveges parancsokkal operáló Ubiquity ingyenesen letölthető a projekt oldaláról.

Az első Macintosht létrehozó csapat igazán magáénak érezte a számítógépet, amit létrehozott. A régi masinát birtoklók még a mérnökök és dizájnerek aláírásait is megtekinthetik műanyagba öntve a gép borítójának belső oldalán. A gép megalkotását több könyv és weboldal dolgozza fel, ezek közül a leghitelesebb valószínűleg a Macintosh projekt szoftvermágusa, Andy Hertzfeld által írt Folklore.org oldal. Akinek ennyi anyag nem lenne elég a huszonöt év alatt három processzorcsaládot és két számos operációs rendszert túlélt Apple gépekről, az begyűjtheti a No Starch Press által ingyenesen letölthetővé tett Cult of Mac és Cult of iPod könyveket is, valamint a Google könyvkeresőjén beleolvashat a számos nyilatkoztatot tartalmazó Apple Confidential-be is.