Az oroszok lecserélnék a Windowst

Vágólapra másolva!
A PC World beszámolója szerint Oroszország saját nemzeti operációs rendszer kifejlesztését tervezi: a Windows alternatívájául szánt szoftver linuxos alapokon nyugszik.
Vágólapra másolva!

A TechWorld.com híre szerint az orosz iskolákban általános gyakorlat, hogy a PC-ken kalóz Windows operációs rendszereket használnak, korábban lapunk is hírt adott arról az esetről, amikor egy kis uráli iskola igazgatójának hasonló problémákkal kapcsolatban gyűlt meg a baja a hatóságokkal. Annak érdekében, hogy az ország kevésbé függjön külföldi cégek szoftvereitől, és az azokkal kapcsolatos licencmegállapodásoktól, az ország saját operációs rendszer elkészítését tervezi, amely a Linuxhoz hasonlóan nyílt forráskóddal lenne hozzáférhető, ami a rendszer magas fokú testreszabását is lehetővé teszi.

A Russia Today tavalyi híre szerint az ország három régiójában pilotprogram keretében oktatási rendszerekben a Windows helyett Linuxot használnak. A tervek szerint az idei év folyamán az összes iskolát a nyílt forráskódú operációs rendszerre állítják át - derül ki a Softpedia cikkéből.