Nagyképű monitorok

Vágólapra másolva!
Az LCD-képernyők krémje járt nálunk, csupa extra funkciós monitor: az egyik hatalmas, a másik pótolja a tévét, legtöbbjük full-HD, de érdekességképp egy "visszapillantós" típust is kipróbáltunk a most elérhető legjobbak közül, ráadásul még sosem voltak ennyire olcsók.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi válság ellenére szerencsésnek mondhatja magát az, aki monitort szándékozik vásárolni, mivel a megjelenítők árai aránylag szolidnak mondhatók: 20 colos modellt már harminc-negyvenezerért találni, tizenkilenc colosnál kisebbet pedig már nem is találtunk az árlistákon. Ezúttal azonban négy ennél nagyobb méretű, számos extrával kecsegtető típust próbáltunk ki.

Komor óriás a Fujitsu Siemenstől

Tesztünk legnagyobbik szereplője volt a Fujitsu Siemens 26 colos, vagyis 66 centiméteres képátlójú monitora. A 90-100 ezer forint körüli bruttó áron elvihető képernyő felbontása még a full-HD-nál is nagyobb egy kicsivel, 1920x1200 pixeles. Egy ekkora monstrum mellett ülve kicsit már mozgatnia kell a nyakát az embernek, ha ráfókuszálna szemével a képernyő jobb, majd bal oldalára, vagy fordítva.

Van, aki nem szereti, nekünk viszont bejött, hogy ezt a képernyőt a mostani trenddel ellentétben matt és nem fényes üveg borítja. Az viszont már nem túl szerencsés, hogy a kezelőgombok mellé egyáltalán nem helyeztek el feliratot, ezek funkcióiról ugyanis csak a felhasználói kézikönyvből lehet tudakozódni, ami ugyebár az idők során könnyen elveszhet - meg amúgy is, mibe került volna azt a néhány betűt felmatricázni? A Fujitsu Siemens monitora a hagyományos VGA és DVI csatlakozók (ezekről részletesen cikkünk alján olvashat) mellett HDMI porttal is rendelkezik, így akár játékkonzolt, DVD-, vagy Blu-ray lejátszót is rá lehet kötni. Hátrányául azt tudtuk felhozni, hogy a dizájnja is elég unalmas, és nehéz jobbra-balra forgatni a monitort.

Forrás: [origo]
A Fujitsu Siemens 26 colos óriása (még több kép)

FUJITSU SIEMENS AMILO DISPLAY SL 3260W ADATOK
- Képátló: 26 col (66 cm)
- Betekintési szög (vízszintes, függőleges): 170 fok, 160 fok
- Csatlakozók: HDMI, DVI, VGA (az előbbi kettő támogatja a HDCP szabványt is, ami pl. Blu-ray-lejátszáshoz szükséges)
- Ár: 90-100 ezer forint

Mindent rá lehet kötni a tévés LG-re

A dél-koreai gyártó M-mel jelölt monitorcsaládja olyan modelleket tartalmaz, amelyek teljes értékű tévéként is funkcionálnak: az M2394D jelű 23 colos készülék 80 ezer forintba, a nagyobbik, 27 colos 100 ezer forintba kerül. Mi a kisebbik példányt próbáltuk ki, de ez is elég meggyőző volt. A felbontás full-HD (1980x1080 pixel), ami a 1080p-s videofelvételek mellett a Windows Asztalon is temérdek helyet biztosít a felhasználónak. Bár a specifikáció szerint a betekintési szög azonos a fenti Fujitsu Siemensével, tesztelőnk a függőleges irányban kissé gyengébbnek éreztük azt, pedig még a felülete is fényes. Csatlakozóból viszont gyakorlatilag minden megtalálható ezen a monitoron, még felsorolni is hosszú: a VGA-ból kétféle is (fiú-lány), DVI, két darab HDMI, komponens, kompozit, két darab Scart, S-video, így nem csak a vadonatúj konzolt, Blu-ray-lejátszót, de a régi videót is gond nélkül rá lehet kötni. Extraként az RCA és jack hangcsatlakozók mellett még optikai hangkimenet is található a monitoron, ezen keresztül házimozi hangrendszerrel is képes kommunikálni, ha a beépített minihangszórókat valaki nem találná elég meggyőzőnek.

Az LG monitora digitális tévétunert (DVB-T) is tartalmaz, ez azonban nem kompatibilis a hazánkban sugárzott adással, ami MPEG4 tömörítést használ, nem pedig MPEG2-t (bár a monitoron található dekóderkártya-bemenet, de arról nem találtunk információt, hogy lehet-e kapni hozzá ezzel kompatibilis egységet). Ennek ellenére gond nélkül lehet tévét nézni rajta analóg antennára csatlakozva, vagy a kábeltévés cégek által alkalmazott set-top boxon keresztül, amelyek minden típusát rá lehet kapcsolni a monitorra, és még távirányító is jár hozzá.

Forrás: [origo]
19 colos monitor mellett az LG 23 colos monitora (még több kép)

LG M2394D ADATOK
- Képátló:
23 col (58,4 cm)
- Betekintési szög (vízszintes, függőleges): 170 fok, 160 fok
- Csatlakozók: HDMI, DVI, VGA (az előbbi kettő támogatja a HDCP szabványt is, ami pl. Blu-ray-lejátszáshoz szükséges)
- Ár: 85 ezer forint

Óriási Samsung tévével, drágán

A Samsung tévéként is használható monitora is jókora darab, de valójában nem 26, hanem 25,5 colos a képátlója, ára pedig 130 ezer forint: ennyiért már egy 32 colos full-HD-s tévét is meg lehet venni - 24 colos kistestvérét viszont már 100 ezerért el lehet vinni. Ez a modell 1900x1200 pixeles felbontással dolgozik, kávája is nagyon szép kivitelű. Ez a készülék is használható tévéként, de analóg adások vételére, mivel ugyancsak nem kompatibilis a hazai MPEG4-es digitális adással (bár ezen a készüléken is van egy bővítőhely dekóderkártya számára). A képernyőt itt is fényes felületű üveg óvja a sérüléstől, és a hátoldalon az LG-hez hasonlóan egy rakás csatlakozó kapott helyet: VGA, DVI, 2 darab HDMI, komponens, Scart, és még egy optikai hangkimenet is, azaz gyakorlatilag bármit csatlakoztatni lehet erre a típusra is. Sajnos a tesztkészülék csomagjából a távirányító kimaradt, így ezt nem tudtuk kipróbálni, de a képminőséggel kapcsolatban nem akadt kifogásolnivalónk.

Forrás: [origo]
Nem olcsó, de nem rossz a 25,5 colos Samsung (még több kép)

SAMSUNG SYNCMASTER T260HD ADATOK
- Képátló: 25,5 col (64,7 cm)
- Betekintési szög (vízszintes, függőleges): 170 fok, 150 fok
- Csatlakozók: HDMI, DVI, VGA (az előbbi kettő támogatja a HDCP szabványt is, ami pl. Blu-ray-lejátszáshoz szükséges)
- Ár: 130 ezer forint

Visszapillantós monitor messengerezéshez

Minikörképünk második szereplője nem tud full-HD-t, csak 1680x1050 pixeles felbontással dolgozik, ráadásul csak 22 colos (55,8 cm) átlójú. De van egy érdekessége: jár hozzá egy második, 7 colos (17,8 cm)miniképernyő, ami leginkább visszapillantóra hasonlít. Ezt hátlapon lévő tartó segítségével könnyedén be lehet pozícionálni a nagy LCD jobb- vagy bal oldalára, illetve fölé, és egyaránt használható fekvő és álló módban is. A 840x480 pixeles felbontású miniképernyő egyébként USB-n kapja a jelet, használatához ezért a Samsung programját is fel kell telepíteni - ez viszont csak Windows alá érhető el.

Mire jó? Tesztelőnk például a Live Messengert és a többi chatablakot helyezte át rá, így a beérkező üzenetek többé semmit sem foglaltak a hasznos munkaterületről. Való igaz, a megoldással kellett kicsit konfigurálni: például a chatablakok betűméreteit nagyra kellett állítani, hogy könnyen lehessen olvasni a szöveget miniben, a Firefox pedig minduntalan ezen jelenik meg első indításkor, de össszességében egy hasznos kis ketyerének találtuk. Sajnos önmagában használható hasonló mini-LCD-t a Google-on csak 200 dolláros áron találtunk, annyit azért nem ér meg. A monitor extrái közé sorolható még a beépített 3 megapixeles webkamera és mikrofon, a csatlakozók közül VGA, DVI és HDMI kapott helyet rajta.

Forrás: [origo]
A mini második monitor hatalmas ötlet a 22 colos Samsunghoz(még több kép)

SAMSUNG SYNCMASTER 2263DX ADATOK
- Képátló:
22,5 col (55,8 cm)
- Betekintési szög (vízszintes, függőleges): 170 fok, 160 fok
- Csatlakozók: 3 megapixeles webkamera, HDMI, DVI, VGA (az előbbi kettő támogatja a HDCP szabványt is, ami pl. Blu-ray-lejátszáshoz szükséges)
- Ár: 84 ezer forint

Fontosak a garanciális feltételek

A fent bemutatott mindegyik monitorra hasonló garanciát biztosítanak a gyártók: 3 napon belül bármilyen típusú pixelhiba jelentkezése esetén cserélik a készüléket. Az ezt követően jelentkező problémák esetében 3 év garancia jár a modellekhez, ez esetben azonban már egy ISO-szabványban meghatározott mennyiségű hibás képpont megléte megengedett. A témáról részletesen korábbi cikkünkben olvashat.

Munkához dupla monitor, játékhoz egy nagy

Milyen tapasztalatokat szerzeztünk az óriásmonitorokkal? Egyrészt azt, hogy a nagy, 26 colos típusok már akár egy tévével is felveszik a versenyt, nagyjából két méteres távolságig. Az olyan paramétereket, mint az akciós újságokban általában hatalmas betűkkel feltüntetett kontrasztarány, vagy a reakcióidő, nem is feltétlenül kell alapul vennie egy átlagfelhasználónak, ezek az értékek egy újabb LCD-monitornál már mindegyik típus esetében bőven megfelelőek - talán csak a legolcsóbb noname készülékeknél érdemes utánuk olvasni. Rendkívül hasznos, hogy a képernyők mindegyikét felszerelték HDMI csatlakozóval, így digitális kamkordert, konzolt vagy épp Blu-ray-lejátszót is egyszerűen csatlakoztatni lehet hozzájuk - a két tévés típusra pedig még a régi videó is ráköthető. Az antennával fogható digitális adásokkal a vizsgált típusok közül egyik sem kompatibilis, viszont kábeltévés set-top boxot mindkettőre rá lehet dugni akár a számítógép mellé is.

Vásárláskor érdemes figyelembe venni, hogy milyen kábelen akarjuk csatlakoztatni a megjelenítőt a számítógéphez. Régebbi PC-ken és a laptopok többségén hagyományos VGA-csatlakozó található, ezt alkalmazva viszont manuálisan kell beállítani a felbontást és a képfrissítést. Szerencsésebb a helyzet DVI vagy HDMI csatlakozó megléte esetén, ezeket választva a kép is jobb minőségű, és nincs szükség konfigurálgatásra sem.

Ha van helye elhelyezni, biztosak vagyunk abban, hogy bárki szívesen dolgozna otthon 26 colos monitoron, mi is nagyon élveztük a rendelkezésre álló hatalmas munkaterületet - munkahelyen azonban lehet, hogy két kisebb monitorral hatékonyabban lehet dolgozni: ezeken ugyanis jobban el lehet rendezni az ablakokat, könnyebben hozzáférünk az Asztalon lévő ikonokhoz, mappákhoz, mivel nem kell az ablakok között váltogatni. A monitor oldalára csatolható miniképernyőt szívesen használnánk saját LCD-nkkel is chateléshez, remélhetőleg hamarosan előrukkol egy ilyennel valamelyik gyártó barátságosabb áron.