Ezrével dobták ki a zaklatókat a Facebookról

Vágólapra másolva!
A közösségi oldalról tavaly május óta több mint öt és félezer szexuális bűnözőt távolítottak el. A szájton a jövőben meg is tiltanák a regisztrációjukat.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb közösségi oldaláról 2008 májusa és 2009 februárja között 5585 elítélt szexuális bűnöző regisztrációját törölték az üzemeltetők, akikről jelentést is tettek Connecticut állam főügyészének - adta híról az AP. Richard Blumenthal főügyész ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a tisztogatás rávilágít: a Facebook legalább ugyanannyira kiveszi a részét az internetes zaklatók problémájának megoldásában, mint amennyire forrása ennek a problémának.

Nem sokkal ezelőtt a szintén százmilliós felhasználói számmal bíró MySpace közösségi oldal jelentette be, hogy 90 ezer zaklatót száműzött a rendszeréből az elmúlt két évben. A nagyobb szám már csak azért is érthető, mert a MySpace-en anonim a regisztráció, míg a Facebook ragaszkodik hozzá, hogy a felhasználók valódi nevüket és adataikat adják meg, ami távol tartja a bűnözőket.

A Facebookon elsősorban a felhasználók figyelmeztetései nyomán, illetve a szexuális bűnözők országos (USA-beli) nyilvántartásának segítségével akadtak rá a nem kívánatos elemekre. A Facebook üzemeltetői szerint eddig is az oldal működési elveinek része volt, hogy nem engedik az ilyen bűncselekmények miatt elítélteket regisztrálni, de eddig csak utólag tudták törölni a profiljaikat. A közösségi oldal támogatná egy olyan, valós idejű ellenőrzési rendszer kiépítését, amely a jövőben azonnal meggátolná a lehetséges zaklatók regisztrációját az ügyészségi nyilvántartás adatainak révén.