Schwarzenegger nyitotta meg a CeBitet

Vágólapra másolva!
A Terminátor és a német kancellár is ott volt a hannoveri számítástechnikai és távközlési szakvásár megnyitóján, amely a kiállítók számát tekintve idén negyedével kisebb, mint tavaly. Az eseményt élőben lehetett követni a neten, de felvételről is megtekinthető a rendezvény honlapján.
Vágólapra másolva!

Arnold Scwarzenegger kaliforniai kormányzó, Angela Merkel német kancellár és Craig R. Barrett, az Intel igazgatótanácsának elnöke volt az idei CeBIT megnyitójának díszvendége. A Hannoverben megrendezésre kerülő szakvásárt magyar idő szerint tegnap este hat órakor nyitották meg, és az eseményt élőben végig lehetett nézni az interneten keresztül, a CeBIT honlapján, ahol jelenleg az esemény felvétele érhető el.

A világ egyik legnagyobb számítástechnikai és távközlési szakvásárán ebben az évben 69 ország mintegy 4300 vállalata mutatja be termékeit március 3-8. között, ami 26 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A szervező Deutsche Messe adatai szerint ennyivel, több mint negyedével csökkent a hannoveri rendezvényen résztvevő kiállítók száma a gazdasági válság hatására. Jövőre egy napot rövidítenek is a rendezvényen: a PC World úgy értesült, hogy 2010-ben öt helyett már csak négy napos lesz a szakvásár, vagyis, ami az időzítést illeti, a szokásos vasárnap helyett már szombaton véget ér majd. Ez a szervezők szerint a kiállítók dolgát is megkönnyíti majd, akiknek egy teljes napjuk lesz arra, hogy összecsomagoljanak és hazautazzanak, ami miatt nem kell lemaradniuk a következő munkahétről.

A CeBIT-et nem idén rövidítik le először: a szakvásárok iránt fokozatosan mérséklődő érdeklődés és a takarékoskodás jó pár éve megfigyelhető folyamat, és nem csak itt. Hannoverből a szórakoztatóelektronikai gyártók jelentős részét elcsábította a Berlinben eredetileg kétévente, ma már csak egyszer, nyár végén megrendezésre kerülő IFA, így az új hifiket, lapostévéket és házimozikat leginkább ott mutatják be.

Forrás: MTI
Megmutatják a német robotot

A CeBit szervezői így igazodnak ehhez a trendhez, és elsősorban nem az átlagfogyasztókra, hanem az üzleti felhasználókra, az IT-szakemberekre számítanak közönségként. A hannoveri vásár már így is leginkább szakmai rendezvény: a Deutsche Messe szerint már most is a látogatók 80 százaléka tartozik az "öltönyös" kategóriába, és ezt az arányt még tovább szeretnék növelni.

A szórakoztatóelektronikai vásáron ezzel együtt várhatóan meg lehet tekinteni majd olyan termékeket is, amelyek az átlagos vásárló érdeklődését felkelthetik, mivel a gyártók rendre ekkor hozzák el először Európába mindazokat az újdonságokat, amelyeket a Las Vegas-i CES-en bemutattak, vagy legalábbis beharangoztak. Így Hannoverben is ott lesz többek között az Asus tábla-PC-vé alakított, érintőképernyős Eee PC-je, a T91-es, a HTC Magic nevű, Google Android operációs rendszert futtató telefonja, vagy néhány olyan csúcstechnológiai különlegesség, mint Rollin Justin, a Német Repülési és Űrhajózási Központ által kifejlesztett emberszabású robot.