1979. március 9-én mutatta be a Philips először a nyilvánosságnak a CD-t. A digitális hangot tartalmazó korong a jövő videólemezének szánt LaserDisc melléktermékének indult, ám jóval nagyobb karriert futott be, mint hanglemeznyi méretű társa.

A technológia bemutatását követően még hosszú évek munkájára volt szükség, hogy kialakuljon a ma ismert CD lemez. A Philips és Sony közös feljesztőmunkájának gyümölcseként 1980-ban jelent meg a lemez formátumát leíró "Vörös könyv". A dokumentum rögzítette a lemezek méretét,  a maximálisan rögzíthető dalok számát, valamint a dalok minimális hosszát is. Nem minden döntés mögött állt mérnöki megfontolás, a lemezek hetvennégy perces kapacitása mellett azért döntöttek a szakemberek, hogy ki lehessen adni CD-n Beethonven kilencedik szimfóniáját.

Legalább három trónkövetelő küzd az első CD címéért. A legelső elkészült korongon Strauss Alpesi szimfóniájá-t hallgathatták meg Herbert von Karajan vezényletével azok, akiknek volt otthon az ekkor még aranyárba mért lejátszókból és a piaci forgalomba nem kerülő korongból is tudott szerezni egy példányt. A Philips első kiadott lemeze az ABBA együttes The Visitors albuma volt, a Sony pedig Billy Joel 52nd Street című lemezével köszöntötte az új hordozót. Mindkét korong 1982-ben látta meg a napvilágot, ezért bár a technológia idén harminc éves, a szabványok kidolgozása miatt CD kiadásról csak 27 éve beszélhetünk. A Polygram által legyártott első lemezek negyedszázados évfordulójáról megemlékező cikkünkben a kompaktlemezek történetét és a technológia hátterét is körüljártuk.

 

Sony CD reklám, robot John Cleese-zel

Az első magyarok

Az első magyar CD után nyomozva heves vitába botlottunk a régiségekkel, a letűnt hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek bemutatására és némi nosztalgiázására egyaránt alkalmas tárgyak gyűjtésével foglalkozó Retronóm oldalon. A vita oka, hogy mindenki mást tart az első magyar lemeznek. A HiFi Magazin a témával foglalkozó cikkeit idéző fórumozó szerint az első magyar vonatkozású lemez egy klasszikus zenét tartalmazó 16 korongból álló sorozat részeként jelent meg, melynek gyártását a Hungaroton a Polygram lemezkiadótól rendelte meg. A hazai piacra egy 13 lemezből álló, szintén klasszikus zenei sorozat jutott el először a magyar vonatkozású művek közül. Az vitázók szerint első, valóban hazánkban készült lemez a Hungaroton PR1917 sorozatszámú István, a király válogatáslemez, ami azonban nem került kereskedelmi forgalomba.

Magunk is nyomába eredtünk az első hazai korongnak. Herke Roland, a Hungaroton archívumának vezetője megerősített minket abban, hogy magyar kiadásban klasszikus zene jelent meg először. A szakember szerint a Ferencsik János vezényletében előadott A kékszakállú herceg vára volt a legelső, melyen Jelena Obrazcova énekelte Judit szerepét és Jevgenyij Nyesztyerenko volt a Kékszakállú. Kövecses László, a VTCD Videoton kereskedelmi igazgatója pedig a PR1917-es sorszámú István, a király lemezt jelölte meg első magyar CD-ként, melyet 1988 decemberében kezdtek nyomni a cég székesfehérvári üzemében.

Szegény rokonok

A tükröződő tetejű, lézerrel leolvasott adatok nem a CD-vel jelentek meg. A Philipsnél a hatvanas évek vége óta zajlottak kísérletek a VHS kazetták lecserélésére alkalmas technológia kifejlesztésére. A hetvenes évek végén bemutatkozó hatalmas, harminc centiméter átmérőjű Laserdisc azonban nem hozta meg a várt sikert. A kezdetben csak analóg hangot tartalmazó, nehézkesen kezelhető, sérülékeny formátum csak Amerikában és Japánban szerzett néhány követőt, Európában szinte ismeretlen maradt. A lemezhez kifejlesztett technológiák azonban továbbéltek a zenehallgatást, a számítógépes szoftverek terjesztését és persze az egymás közti fájlcserélgetést meghatározó CD formátumban.

 

CD-i: sikertelen megújulási kísérlet interaktív mozikkal

 

2007 végére nagyjából 200 milliárdra rúgott a világon eladott CD-k száma. Ennyi lemezzel hatszor lehetne körbetekerni a Földet, a CD nyomán kifejlesztett optikai lemezekkel pedig talán ennek a duplája is meglenne mára. Bár a filmkiadókat és az otthoni biztonsági mentéseket készítő felhasználókat már elszipkázta  a DVD formátum, a hangzóanyagok terén a mai napig a CD a király. Valószínűtlen, hogy a harmincadik évét betöltött formátum helyére új optikai lemez léphet, a fizetős letöltések további népszerűsödése lehet a jövő útja. A trendektől függetlenül a CD még ma is jövőálló formátumnak tűnik.