Google-dokumentumok szivárogtak ki szoftverhiba miatt

Vágólapra másolva!
A Google megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a cég Dokumentumok (Docs) nevű szolgáltatásán tárolt adatok egy szoftverhiba miatt kiszivárogtak - a probléma a rendszerbe feltöltött szövegek és táblázatok kis százalékát érintette.
Vágólapra másolva!

A társaság bejelentése szerint még a hétvégén azonosították azt a szoftverhibát, amelynek felbukkanása miatt a Google Dokumentumokban lévő privát dokumentumok egy része véletlenül olyanok számára is elérhetővé vált, akikkel eredetileg meg sem osztották azt - számolt be az AFP hírügynökség. A probléma a szájtra feltöltött szövegek rendkívül csekély részét, 0,05 százalékát érintette - közölte a Google.

A szoftveres hiba olyan esetekben lépett fel, amikor a felhasználók több feltöltött dokumentum szerkesztéséhez is közreműködőket hívtak meg. Ekkor a jogosultságok beállításától függetlenül azoknak is hozzáférést biztosított a rendszer a szövegekhez és táblázatokhoz, akiket azok létrehozója meg sem hívott. A Google elnézést kért a probléma miatt, és egy szkript segítségével a hiba által érintett összes dokumentum megosztásait deaktiválták, a létrehozókat pedig e-mailben értesítették arról, hogy manuálisan újból meg kell osztaniuk a dokumentumokat.