Bajorország betiltaná az erőszakos videojátékokat

Vágólapra másolva!
Bajorországban felmerült, hogy tilalommal sújtsák az erőszakos számítógépes játékokat a tizenhat halálos áldozatot követelő múlt heti winnendeni ámokfutás nyomán.
Vágólapra másolva!

Kedden megvitatjuk a kormányban a gyilkos játékok tilalmát, a fegyvertartás kérdését és mindenekelőtt azt, miként lehetne megelőzni az ilyen eseteket - nyilatkozta Horst Seehofer bajor kormányfő, a német keresztényszocialisták (CSU) elnöke a Bild am Sonntag vasárnapi lapnak. A Tim Kretschmer nevű 17 éves fiatalember tizenöt halálos áldozatot követelő fegyveres ámokfutást hajtott végre múlt szerdán a baden-württembergi városban, majd saját magával is végzett. A német rendőrség a nyomozás során számos erőszakos játékot és videofilmet talált a fiatalember számítógépén.

Berettával lőtt, mint a Far Cry-ban

Mint arról korábban az [origo] is beszámolt, kiderült, hogy Kretschmer a Far Cry 2 című, igen élethű grafikával rendelkező belső nézetes (FPS) lövöldözős játékkal töltötte az ámokfutását megelőző éjszakát. A fiú a rendőrség szerint Counter-Strike és a TacticalOps című, ugyanilyen műfajú játékokkal is szívesen múlatta az időt, és egy, a Far Cry 2-ben is szereplő fegyvert (Beretta 92 pisztoly) használt a gyilkosságok során. Igaz, a fegyver játékban leegyszerűsítve jeleik meg, vagyis a szoftver nem alkalmas arra, hogy annak használatát onnan sajátítsa el valaki.

Az eset így is újra feltüzelte az erőszakos videojátékokat ellenző hangokat. Dave Grossman amerikai pszichológus professzor az MTI beszámolója szerint annak a véleményének adott hangot, hogy az eset kapcsán egyértelműek az erőszakos játékok hatásai, ugyanis az elkövetők utánozzák a bennük látott mozdulatokat és eseményeket. Ugyanakkor az Európai Tanács egyik tagja, Walter Hollstein nem értett egyet a játékok bűnbakként való beállításával, szerinte sok egyéb tényező is közrejátszik a gyilkos ámokfutások hátterében.

Németország így is érzékeny a témára

A németországi hatóságoktól nem lenne meglepő egy olyan döntés, mint amire a bajor kormányzat készül, mivel ott eleve szigorúbb előírások vonatkoznak a videojátékokra, már csak a második világháborús trauma miatt is - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Fekete Zsombor videojáték és e-learning szakértő. Fekete szerint viszont egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés az erőszakos játékok és a későbbi ámokfutás között. Kretschmer ugyan olyan szoftverekkel is játszott, amelyek élethűen jelenítik meg, hogyan dolgoznak a kommandósok, de ezeket az információkat a fiú más forrásokból, így könyvekből, filmekből ugyanúgy megszerezhette volna.

"Csak a videojátéktól pedig senki sem válik őrjöngő tömeggyilkossá", véli a szakértő. Az erőszakos játékok tiltása csak akkor lenne méltányos, ha ezzel együtt a horrorfilmeket, erőszakos képregényeket is betiltanák, de Fekete Zsombor szerint nem is ez legfontosabb tényező. Az ámokfutóvá vált fiú szüleinek, tanárainak kellett volna felfigyelniük az előzetes, aggasztó jelekre, és megakadályozniuk a tragédiát.

Kretschmer ámokfutásának valódi motivációja még mindig rejtély az ügyet vizsgáló hatóságok előtt. A mészárlás után lábra kapott a hír, hogy a fiú korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, illetve az is elterjedt, hogy lőgyakorlatokat tartott a házuk pincéjében, így gyakorlottan bánt a fegyverekkel, ezt azonban a fiú szülei a sajtónak cáfolták.