Az USA-ban is lesz hűség nélkül iPhone

Vágólapra másolva!
Március végétől hűségnyilatkozat nélkül is lehet majd iPhone-t vásárolni Amerikában. A kötöttségek nélkül megvásárolt készülék azonban nem lesz olcsó - adta hírül a MacWorld.
Vágólapra másolva!

Jövő csütörtökön kezdi meg az amerikai AT&T a hűségnyilatkozat nélküli iPhone-ok árusítását. A szerződés nélküli vásárlásról az iPhone 3G júliusi bemutatása óta volt szó, ám mostanáig nem vezették be ezt a lehetőséget. A hűség nélküli telefont választók maguk dönthetik el, hogy a boltban aktiváltatják készüléküket, vagy maguk végzik el ezt a lépést az iTunes-ba lépve. A jövő héttől megvehető "hűtlen" iPhone-ok természetesen az AT&T hálózatához vannak kötve, más szolgáltató SIM kártyájával nem használhatóak.

A hűségnyilatkozat nélküli telefonnak csupán egy csapdája van, az ára. A nyolc gigabájtos variáns 599 dollárba, tehát 134 ezer forintba, a tizenhat gigabájtos pedig 699 dollárba, azaz 155 ezer forintba, fog kerülni. A MacWorld arra is felhívta a figyelmet, hogy még a hűségszerződés felbontási díját és egy havidíjat kifizetve is olcsóbban lehet hozzájutni a készülékhez. A készülékeket eddig csak kétéves hűségnyilatkozat aláírásával lehetett megvásárolni. A kisebbik, nyolc gigabájtos memóriával rendelkező verzió 199 dollárba, a 16 gigás csúcsmodell pedig 299 dollárba került.

Hazánkban 2008 november vége óta kapható az Apple kult készüléke hűségnyilatkozat és szerződés nélkül, Domino csomagban. A nyolc gigabájtos készülék ára 135 ezer forint, a 16 gigabájt memóriával szerelt verzióért pedig valamivel kevesebb mint 140 ezer forintot kell fizetnie a vásárlónak. A készüléket a vásárláskor aktiválják, így az üzletből kisétálva azonnal használhatja iPhone-ját a friss tulajdonos.

(A lapunkat kiadó [origo] Média és Kommunikációs Zrt. a Magyar Telekom leányvállalata)