Csúcssebességgel bővül az internet

Vágólapra másolva!
Friss statisztikák szerint még soha olyan gyorsan nem bővült a világháló, mint napjainkban. A weboldalak száma leginkább a kínai bloggerek tevékenysége nyomán lódult meg, ám egyre több a kártevőknek helyt adó szájtok száma és újra csúcsokat döntöget a levélszemét is.
Vágólapra másolva!

A Netcraft havi statisztikái szerint február végén közel 225 millió webszájt működött világszerte, ami több mint 9 milliós növekedést jelent januárhoz képest. A bővülés jelentős részét, 8,9 millió oldalt egy kínai blogszolgáltató, a QQ felhasználói generáltak, míg a Google szolgáltatásait 2,6 millióval kevesebb blogger használja. A kínai cég rendszereiben egyébként közel 29 millió webnaplót tárolnak, ami ötször annyi, mint ahány a keresőóriás szerverein található - írja a TG Daily.

A honlapok számának bővülésével párhuzamosan a spamek száma is emelkedett, a MessageLabs nevű védelmi szoftvereket fejlesztő társaság szerint februárra már ugyanannyi levélszemét vándorolt a világhálón, mint tavaly azelőtt, hogy lekapcsolták a McColo Corporation nevű, csalárd tevékenységet folytató hostingcéget. Ezt követően egyébként globálisan mintegy 50-75 százalékkal esett vissza a levélszemét aránya, amely mostanra újra elérte az eredeti szintet - ahogy azt szakértők korábban már meg is jósolták. Jelenleg a teljes internetes e-mail forgalom 75,7 százaléka kéretlen reklám - ez még így is jó eredménynek számít, mivel 2005-ben még az üzenetek több mint 90 százaléka volt idegesítő reklám. A levélszemetet legjobban a hongkongiak szenvednek, itt ugyanis a spamek aránya a világátlagnál magasabb, 88,7 százalék.

A MessageLabs munkatársai egy átlagos napon közel 2800 olyan új honlapot azonosítanak be, amelyeket különböző kártevők vagy idegesítő reklámozó programok terjesztésére használnak - ez jelentős, közel 200 százalékos növekedést jelent februárhoz képest. Az e-mailben érkező kártevők száma újból emelkedett (284,4 üzenetből 1 tartalmaz ilyet), bár ezek már korántsem érik el a 2005-ös horrorisztikus szintet, amikor 12,5 e-mailre jutott egy vírusos.