Beparáztak a svéd netezők a jogvédőktől

Vágólapra másolva!
Érezhetően visszaesett a svéd internet forgalma azt követően, hogy életbe lépett egy helyi törvény, amelynek értelmében az illegális letöltögetéssel még csupán csak gyanúsítható felhasználók IP-címeit is ki kell adniuk a szolgáltatóknak a szerzőijog-tulajdonosok számára.
Vágólapra másolva!

Az EU-ajánlások nyomán megalkotott, leginkább IPRED (Intellectual Property Rights Enforcement Directive, szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogok betartatásának irányelve) néven emlegetett törvény április 1-jén lépett érvénybe. Ennek értelmében a lemezkiadók, filmstúdiók, hangoskönyv-forgalmazók vagy éppen játékfejlesztők lekérhetik az internetszolgáltatóktól azoknak a felhasználóknak a személyes adatait, akiknek IP-címeit birtokolják és azzal gyanúsíthatók, hogy illegális tartalmakat csereberélnek a világhálón.

Egyszerűen kiadják az adatokat

Az adatok birtokában egyszerűen felvehetik a kapcsolatot a jogsértő felhasználóval, akit figyelmeztethetnek, vagy akár be is perelhetnek. Az új törvény elfogadása előtt szinte lehetetlen volt fellépni Svédországban az internetes kalózokkal szemben: ekkor a rendőrségen keresztül lehetett megszerezni az adatokat, ahol viszont nem kezelték túl dinamikusan a kalózkodással kapcsolatos ügyeket, csak nagy késéssel váltak hozzáférhetővé az információk - nyilatkozta a BBC-nek a svéd könyvkiadókat tömörítő szervezet illetékese. Az új törvény életbe lépését követően a bíróság közvetlenül utasíthatja az internetszolgáltatókat arra, hogy kiadják a jogsértő felhasználók adatait a jogtulajdonosoknak, így jóval egyszerűbbé vált beperelni is őket. Ugyanakkor a szakember azt is elmondta, elsősorban a nagyhalakat, nem pedig az egyszerű felhasználókat szeretnék fülön csípni a törvény által biztosított, kedvezőbb körülmények között.

A svéd statisztikai hivatal adatai szerint egyébként az ország teljes népességének 8 százaléka használ peer-to-peer technológiát használó letöltőoldalakat - például az ugyancsak svéd Pirate Bay torrentoldalt - vagy fájlcserélőket. A helyi internetes adatcserélő központokat üzemeltető Netnod társaság statisztikái szerint a törvény életbe lépését követően 30 százalékkal esett vissza a svéd internetforgalom.

Megtalálják majd a kiskapukat

A Piratpartiet nevű, az internetes fájlcserét támogató svéd párt alelnöke a BBC-nek úgy nyilatkozott, az adatforgalom visszaesése bizonyosan a törvény életbe lépésének hatására következett be, ám nemzetközi tapasztalatok nyomán arra számít, hogy az csak ideiglenes lesz. Magyarországon hasonló jelenséget egy-egy nagyobb kalózszájt lekapcsolásakor lehetett megfigyelni a budapesti internetes adatcserélő központ, a BIX statisztikáiban.

Christian Engström, a párt alelnöke úgy nyilatkozott, becsléseik szerint mintegy kétmillió PC-ről cserélgetnek fájlokat Svédországban, ezek mindegyikére képtelenek lecsapni a jogvédők, így az átlagfelhasználó továbbra is relatíve kis kockázat mellett töltögetheti le filmjeit vagy zenéit. Engström egyébként tragikusnak tartja azt, hogy elfogadták a törvényt, vélekedése szerint ugyanis a törvény betartatása minden esetben a rendőrség dolga. Néhány héten belül a helyi letöltögetők rá fognak jönni arra, hogyan rejtsék el számítógépük adatait a jogvédők elől - jósolja a kalózpárt vezetője.

Erre biztosít lehetőséget majd a svéd Pirate Bay torrentoldal - melynek üzemeltetői épp jogsértés miatt rájuk kiszabott ítéletüket várják - készülő szolgáltatása is. Az eredeti tervek szerint a hét közepén startoló, ám jelen pillanatban is csak béta tesztelésre való jelentkezést kínáló oldal szolgáltatása az lesz, hogy havi néhány euró megfizetése ellenében VPN-kapcsolaton keresztül elrejti használójának tevékenységét a hatóságok és a jogvédők elől.