Megunt játékok újratöltve

Vágólapra másolva!
A főellenség legyőzve fekszik a földön, a játékos háta mögött néptelen kazamaták, űrállomások, kastélyok konganak az ürességtől, mert akit le lehett győzni, annak már vége. Lassan visszavesz a fordulatszámból a videokártya hűtése, már csak a készítők névsorát kell megjelenítenie, aztán pihenhet. Felcsendül a végefőcím is, a felhasználó pedig elkezdhet gondolkodni, hogy nekiugrik-e keményebb nehézségen a programnak, vagy keres valami új kihívást. Ilyenkor kerülnek képbe az amatőrök által készített modok, amelyek új életet tudnak lehelni a megunt játékokba.
Vágólapra másolva!

A videojátékok átírása, kibővítése és testreszabása nem új jelenség, a kilencvenes évek elején már voltak olyan klasszikus modok, amivel mindenki játszott, amiről mindenki hallott. A kilencvenes években számítógép elé ülő generációnak biztosan maradandó élmény volt a Wolfenstein 3D mikulásos verziója. A Tomb Raider sorozat főhősnőjének pixeles kebleit látni engedő módosítás pedig floppylemezen terjedt az ismerősök között.

A három dimenziós lövöldözős játékok kategóriáját megteremtő első Wolfenstein játékhoz készülő hackek még meglepték a készítőket, ám az 1993-ban megjelenő Doom-ot saját bevallása szerint már úgy tervezte meg John Carmack, hogy a felhasználók is belenyúlhassanak a játékba. A játékosok pedig alaposan meghálálták a figyelmességet, a Csillagok háborújá-tól a Szellemírtók-ig számos klasszikus filmből készítettek játékot az amatőr pályatervezők és programozók. A Doom 2-ben pedig már a hadsereg is látott fantáziát, a Marine Doom nevű modot a haditengerészek kiképzésére fejlesztette ki Scott Barnett hadnagy és csapata.

Miből lesz a cserebogár

A modderek világának legnagyobb sikertörténete a Valve által rendezett első Mod Expón bemutatkozott Counter-Strike. A félresikerült tudományos kísérletet túlélni igyekvő Gordon Freeman sci-fi történetét elmesélő Half-life-ot terroristák és kommandósok harcává változtatta az eredetileg két tagból álló programozócsapat. A virtuális kidobós játék pillanatok alatt rajongótábort gyűjtött maga köré, és ahhoz sem kellett sok idő, hogy népszerűsége meghaladja az alapjátékét. A fejlesztőstúdió nem volt rest 2000-ben állást kínálni a két programozónak, a modból pedig hamarosan önálló játék lett. Hasonló utat járt be a játékokat a világháborúba repítő Day of Defeat is, de volt amatőr előzménye az elmúlt évek szakmai rendezvényein díjesővel jutalmazott Portal-nak is.

http://www.youtube.com/v/8BRYhg7MKec&hl=en&fs=1

Modnak indult, játék lett a Day of Defeat

Nem csak a Valve stúdió támogatja a moddereket, játékmódosításkét kezdte pályafutását az Epic Games Unreal Tournament-jének motorjára épülő Red Orchestra is, ami egy modverseny megnyerése után indult el az önálló játékká válás útján. Ostfront 41-45 című folytatása már kereskedelmi szoftverként jelent meg, amihez a rajongók természetesen el is kezdték legyártani a többi hadszíntér történéseit tárgyaló kiegészítőket.

Mi micsoda: modok és add-onok

Nem minden mod jár az eredeti játék teljes átszabásával, van olyan, ami csak kiegészíti az eredeti szoftvert - tudtuk meg a Csillagkapu sorozat világát stratégiai játékká alakító mod vezetőjétől, Péterfi Mátyástól. Az egy-két pluszpályát, apró kiegészítést, új játékos figurákat vagy fegyvermodelleket tartalmazó csomagot a nevében is megkülönböztetik, ezeket néha add-on néven említik a rajongói oldalak. Alsó határ azonban nincs, az is moddernek számít, aki a játékos egységei közti egyensúly állítgatásával javít bele a szoftverbe vagy aki a játékszabályokat tuningolja.

Az viszont biztos, hogy a modok királya az eredeti szoftver teljes átszabásával készülő total conversion. Ennek a készítése során a csapat lecseréli a pályákat, a játékosok és a járművek modelljeit, a szabályokat, csak a program mélyén rejlő grafikus motor, fizikai szimulációt végző kódok és a játékos szeme elé nem kerülő programrészletek maradnak meg eredeti formájukban. Ha a készülő alkotás egyjátékos, akkor a modderek megírják a történetet, elkészítik a küldetéseket, hangot vesznek fel, átvezető videókat vágnak. De még egy önálló történetszálat nem igénylő multiplayer játék esetében is hatalmas munka a világ, a fegyverek és a kellő kihívást nyújtó pályák megalkotása.

Forrás: [origo]
Járművek már vannak a Kárpátokban zajló harcokról szóló játékhoz

A total conversiont készítő modderek és a stúdiókban dolgozó programozók és játéktervezők között egy komoly különbség van - hívja fel a figyelmet David Nieborg és Shenja van der Graaf modderekről írt tanulmánya. A hivatásos tervezők a játékot létrehozó minden egyes sor kódhoz hozzáférnek, míg a modderek többnyire a stúdió által kiadott segédletek, szoftverfejlesztői készletek és dokumentáció alapján dolgozhatnak csupán. A két csoport közti határ azonban nem éles, egy befutott mod szerzőjéből könnyen lehet jól fizetett programozó.

Tilt, tűr, támogat

A Counter-Strike példáján látszik, hogy egy jól sikerült, sok játékost maga köré gyűjtő mod jelentősen meg tudja hosszabbítani az alapjául szolgáló játék élettartamát, képes fenntartani a toplistákról már lekerült címek iránti érdeklődést. A modok gyártása mégsem előnyös minden szereplőnek, a játékiparban jelen nem lévő jogtulajdonosok például gyakran tiltakoznak a szellemi tulajdonuk illetéktelen felhasználása ellen.

Hiába gyártotta le a Battlefield 1942 játékot alapul használva a G. I. Joe mesék járműveit, jellegzetes szereplőit, az ellenfél csapatát adó Kobrák hadseregét és hőseit egy lelkes moddercsoport, a jogokat tulajdonló Hasbro leállíttatta a szoftver fejlesztését még 2005-ben. A készítők megpróbáltak tárgyalni a játékcéggel - írja Hector Postigo a modderektől a Convergence szaklapban megjelent cikkében -, ám nem jártak sikerrel. Az első próbálkozás kudarca ellenére a következő Battlefield játék megjelenése után ismét akadt egy csapat, amely nekilátott a G.I. Joe univerzumot idéző kiegészítő összeállításába.

Az sem garancia a játékmódosítás életben maradására, ha a játékipar viszonyati ismerő cég figuráit vagy világát használják fel a modderek. Postigo az ezer éve készülő Duke Nukem Forever késlekedése miatt elkeseredett rajongók Quake alapú modját, a Duke it out in Quake-t hozza példaként, amelynek a fejlesztését az Apogee állíttatta le. Hasonló sorsú modról Péterfi Mátyás is tud, Halogen-ről, ami a Microsoft szerint a PC-re meg sem jelenő Halo Wars sikerét veszélyeztette.

Vannak játékok, amelyeket jellegük miatt nem enged módosítani a stúdió. A World of Warcrafthoz például a csalási lehetőségek elkerülése miatt nem készülhetnek a szoftver lényegét érintő modok, egyedül a program felhasználói felületét szabhatják át kedvük szerint. Ez az apró szabadság is elég volt, hogy a rajongók több száz kiegészítőt írjanak a játékhoz. Az add-onok a küldetések teljesítéséhez szükséges információval láthatják el a játékost, extra térképeket varázsolhatnak a képernyő sarkába, megkönnyíthetik a nagy szörnyek legyőzéséhez szükséges csapatmunkát. Fontosságukat legjobban Joi Ito foglalta össze a 2007-es Chaos Communication Congressen tartott előadásában, ami ajánlott néznivaló minden Warcrafttal ismerkedőnek.

Nem mese az, gyermek

Ezer oka lehet egy mod elindításának. Az általunk legviccesebbnek tartott projekt a Half-Life-ból faragott pazarul kinéző, kicsit játéktermi hatást keltő, ám hihető fizikával rendelkező raliszimulátort. Ám van olyan csoport is, amely az extrém programozási kihívások helyett kereskedelmi játékokban meg nem jelenő témáknak akar videojátékot szentelni. Külön lövöldözős mod vár a finn hadsereg világháborús szereplését, a román vagy épp a magyar seregek küzdelmeit megtapasztalni vágyó játékoskra.

Bár a csoportok többsége az FPS játékok köré szerveződött, más stílusoktól sem idegen a jelenség. A nemrég megjelent Empire: Total War stratégiai játékhoz pár nappal a kiadás után jelentették meg a készítők a módosítási lehetőségek leírását, eloszlatva az előző részekben alkalmazott megoldásokat már ismerő rajongók aggodalmait. A programozók ígéretei szerint a leírást hamarosan követik a hivatalos módosítóeszközök is, de a legelszántabb bütykölők ezeket meg se várva belekezdtek néhány kiegészítő fejlesztésébe. A stratégiai játékok másik nagy nevéhez, az Europa Universalis III-hoz is számos módosítás készült, amelyek lehetővé teszik, hogy élethűbben viselkedjen a terepasztalon a Német-római Császárság, vagy több provincia legyen a térképen.

Forrás: [origo]
Középfölde lett a Rome: Total Warból

A szórakozás mellett politikai célok is vezérelhetik a moddereket. Az egy nép fejlődését a játékos kezébe adó Civilization sorozatból a számos sci-fi átirat mellett készült olyan verzió is, amely a népek helyére mamutvállalatokat helyez, ezzel az apró módosítással jelezve a készítő elégedetlenségét a fennálló világgal. Erre a jelenségre azonban cikkünk már nem térne ki részletesen, ajánljuk helyette Fuchs Péter a Budapest New Tech Meetupon tartott előadását, amely a Vimeóról elérhető.

Ha pedig a nagy műgonddal megtervezett játékok elfogytak, a homokozó még mindig várja a szórakozni vágyókat. A fejlettebb fizikai motorral rendelkező játékokhoz - például a Crysis-hoz - adott pályatervező arra is lehetőséget ad a játékosnak, hogy kedvére építsen robbanásra összedőlő vagy épp a fizikai törvényeit meghazudtolva állva maradó épületeket, dominóként döntsön el terepjárókat, kihasználva a motor erejét.

Határtalan választék

Modot elsősorban a meglevő játékaihoz választ az ember, így nem is merünk arra vállalkozni, hogy minden stílus rajongójának megfelelő játékot tudunk ajánlani. Szerencsére a ModDB adatbázis évek óta megrendezi az év legjobb modjainak a versenyét, az ide nevezett alkotásokból pedig bárki nyugodt szívvel választhat. A kultfilmek és sorozatok rajongói sem maradnak szoftver nélkül, a legtöbb játéknak van Csillagok háborúja vagy Star Trek verziója, de még a vámpírvadász Buffyt szerepeltető módosítást is találtunk.