Heti játékkörkép: új programok és letöltések

2009.05.08. 17:36

Nyáron hiába várunk Batmanre, és a Szellemirtók is csak Playstationre érkezik időben. Duke Nukem újból kómába esett, Csernobil viszont visszavárja a játékosokat, akik hamarosan a vadnyugaton is GTA-zhatnak. Addig is egy remek, ingyenes multiplayer programot ajánljunk nekik kipróbálásra, amely a spaghetti-westernek hangulatát idézi, és akár laptopon is futtatható.

Bíztató jelek mutatkoznak a világ legjelentősebb videojáték-kiállítása, az E3 tájáról. Úgy hírlik, a rendezvényen a  Microsoft és a Sony is forradalminak aposztrofált újdonságokkal rukkol majd elő. A meg nem erősített pletykák szerint mindkét gyártó nagy durranása egy-egy olyan újfajta, testmozgáson alapuló játékvezérlési módszer lesz, amelyhez hasonló a Nintendo Wii-vel érhető el. Arról, hogy a Microsoft egy Wii-rivális fejlesztésén munkálkodik, már jó egy éve szállingóznak hírek, de a társaság eddig mindig tagadta ezeket. Az Ars Technica munkatársai azonban aránylag kézzel fogható bizonyítékkal álltak elő, ők a tavalyi CES során kipróbálták a 3DV nevű cég megoldását, mely egy kis kamera segítségével térképezte fel a játékos mozgását, és reprodukálta azt egy virtuális bokszolón. A technológiai szájt tesztelője szerint a megoldás rendkívül hatékonyan működött, februárban pedig az is kiderült, hogy a Microsoft felvásárolta a 3DV-t, így minden adott ahhoz, hogy valóban előrukkoljon egy ilyen jellegű újítással - június első hetében biztosan kiderül.

Batman és a Szellemirtók is késnek

Eddig a hétig úgy tűnt, az idei lehet a játéktörténelem legerősebb nyári szezonja, a kiadók szokatlanul sok, ráadásul minőséginek is számító játék megjelenését tervezték a szünidőre. Úgy tűnik azonban, végül kevésbé lesz rózsás a helyzet, két remek játékra is tovább kell majd várni. Az eddigi legígéretesebbnek tűnő Batman-játékra, az Arkham Asylum-ra legjobb esetben nyár végéig, de valószínű, hogy őszig kell várni. A késést a készítők azzal indokolják, hogy további fejlesztésekre van szükség a program megfelelő minőségének biztosítása célkából.

 


Sokan várhatnak majd a Szellemirtókra (képek friss játékokból)

 

Üzleti szempontok miatt kell várnia viszont a Ghostbusters, vagyis a Szellemirtók első valamire való játékváltozatára az Xbox 360, Wii és DS konzolok tulajdonosainak és a PC-seknek. A kiadó Atari ugyanis a Sony-val kötött exkluzív megállapodást, melynek értelmében június 16-án csak a PS2, PS3 és PSP konzolokra lesz elérhető a szellemirtós játék, a többiek pedig várhatnak őszig a játékra.

Duke Nukem, a csúszások királya

Mint arról beszámoltunk, a csúszások királya, a 12 éve zajló fejlesztésével negatív rekordernek számító Duke Nukem Forever  nagy eséllyel sosem fog megjelenni. Ahhoz, hogy valaha játsszunk vele, egy kisebb csodára van szükség, miután fejlesztője, a 3D Realms csütörtökön elbocsátotta az összes alkalmazottját. A játék kiadásának jogai továbbra is a Take-Two cégnél maradnak, így elvileg még maradt egy paraszthajszálnyi esélye annak, hogy Duke Nukemmel fogunk játszani. A legendás akcióhős-karakter egyébként egy kézikonzolokra készülő másik, Trilogy alcímű programban is szerepelni fog.


Duke Nukemből ennyi lett kész

 

Az idén megjelenő taktikai (vagyis agymunkát is igényő) fps-játékok közt hatalmas háború zajlik, melyből - vagy legalábbis az elsőségért zajló küzdelemből - az ArmA II kerülhet ki győztesen. Vele egy időben, júniusban jelent volna meg a nagy ellenfélként számon tartott Operation Flashpoint: Dragon Rising, de a játékot kiadó Codemasters "valamikor őszre" célozta be a megjelenést, a késés okairól nem nyilatkoztak.

Csernobil visszavár, GTA a vadnyugaton

Az ukrán GSC viszont örömteli hírrel szolgált: készül az újabb S.T.A.L.K.E.R. játék, a csapat az előzményeket feldolgozó Clear Sky című folytatás után az eredeti történet folytatását feldolgozó Call of Pripyat-tal jelentkezik, a tervek szerint még idén ősszel. Mint a címből is kiderül, a helyszín továbbra is Pripjaty városa, és a felrobbant reaktor környéke lesz. Az új epizód története szerint a környező országok nem nézik jó szemmel a Csernobilban zajló eseményeket, ezért a kormány úgy dönt, a területet teljes mértékben katonai irányítás alá vonják. A zónába küldött csapatoknak nyoma veszik, ezért egy titkos ügynököt küldenek az ügy felgöngyölítésére, a játékos az ő bőrébe bújik majd. Mint a fejlesztők elmondták, ez az epizód ugyan új hejszíneket, küldetéstípusokat, valamint feljavított grafikus felületet kínál majd, ám nem tekinthető második résznek. Szerencsére a teljesen új grafikus motorral, új történetszállal rendelkező S.T.A.L.K.E.R. 2-n is dolgoznak már a fejlesztők, ám ennek még nem ismert a megjelenési ideje.


Red Dead Redemption: GTA a vadnyugaton

A Rockstar kapcsán az utóbbi időben csak a Grand Theft Auto IV letölthető kiegészítője kapcsán hallottunk, a héten azonban kiderült, hogy már előre haladott állapotban van a tőlük megszokott, hatalmas, szabadon bejárható világra épülő westernjáték. A Red Dead játék második, Redemption alcímű a PS2-es elődhöz hasonlóan sajnos csak konzolokra érkezik, viszont a játékról publikált friss videó alapján a stílus újabb korszakalkotó játéka lehet.

Nem hal ki a PC-s játék

Megkezdődött a pénzügyi jelentési szezon, a héten szinte az összes nagyobb kiadó beszámolt az elmúlt időszak eredményeiről, illetve a következő pénzügyi év terveiről. A pénzügyi válság nem feltétlenül rontott az eredményeken, míg az Electronic Arts és a THQ komoly veszteségekről, addig a Nintendo és az Activision Blizzard az elmúlt években megszokott szintű nyereségről számolt be. Az Electronic Arts elárulta, hogy a Warhammer című sokszereplős online játékuk kevésbé sikeres fogadtatása ellenére idén két újabb internetes játékkal jelentkeznek. A sikereknek megfelelően több Wii-re és még több iPhone-ra kiadott játék készül náluk, és úgy gondolják, hogy a jelenlegi konzolgeneráció az előre tervezett 5-7 éves ciklusnál hosszabb ideig fog a boltokban maradni.

Forrás: [origo]
Ilyen irányítóval lehet majd szkreccselni a DJ Hero-ban

Az általános állásponttal szemben úgy látják, hogy a PC nem csupán nem haldoklik, de kezd a legerősebb játékplatformmá válni az utóbbi években. Az elmúlt pénzügyi évben a nyereség 46 százalékát a PC egymaga termelte, szemben az összes konzolgép  54 százalékos részesedésével. A piacvezető Activision jelentéséből kiderült, hogy a stratégiai játékok királyának számító StarCraft folytatásának fejlesztése a végéhez közeledik, nyáron megkezdődik a bétateszt, amibe a játékosokat is bevonják. Bejelentették, hogy készül a legújabb Guitar Hero-játék, és azt is, hogy a megvásárolt gitárokat a játékosok a DJ Hero nevű szkrecsselés-szimulátorban is felhasználhatják majd, ezzel megteremtve a többjátékos mód lehetőségét.

Vérontás metálföldön

Jack Black amerikai színészről mintázták a hamarosan megjelenő Brütal Legend főszereplőjét. A szabadon bejárható területre, és a heavy metal zenei műfajra épülő játék főszereplője egy road, azaz a koncertek lebonyolításában kulcsszerepet játszó, de mégis a háttérben dolgozó szakmunkás. Hihetetlen eseményeket követően egy szörnyekkel teli fantáziavilágban találja magát, ahol a gitárzenéknek varázslatos hatása van. A csípős humorral megfűszerezett játék október közepén jelenik meg, és már most biztos, hogy különféle letölthető tartalmakkal lehet majd bővíteni a játék küldetéseit, illetve zenei kínálatát.

Előző
  • 1
  • 2
Következő