Extra gigabájtok a laptophoz

Vágólapra másolva!
Kibővítené a laptopját extra gigabájtokkal? Netán a mindenhova hurcolt számítógépen lévő adatokat félti a megsemmisüléstől? Mindkét esetben jó szolgálatot tehet önnek a noteszgép Express Card foglalatába süllyeszthető, mozgó alkatrészt nem tartalmazó SSD-meghajtó - kipróbáltuk, hogy működik egy ilyen ketyere.
Vágólapra másolva!

Mi az, hogy SSD? A rövidítés a Solid State Disk, vagyis a "szilárdállapotú lemez" kifejezést takarja, és olyan adattároló eszközt jelent, amelyben a hagyományos winchestertől eltérően nincsenek mozgó alkatrészek, ezáltal a rázkódásnak és hasonló környezeti behatásoknak ezek a fajta adattárolók jobban ellenállnak, mint a merevlemezek, és teljesen zajtalanul működnek. Az SSD-meghajtók a digitális fényképezőgépekben, pendrive-okban használatos kártyákhoz hasonlóan Flash memóriát tartalmaznak, és bár nem mindig, de a legtöbb esetben gyorsabban lehet ezekre adatot írni vagy épp kiolvasni, mint a merevlemez esetében, ahol egy külön fej mozgatására, pozícionálására van szükség.

Jóval drágább a winchesternél

Manapság ugyan már kaphatók winchester helyett SSD-vel szerelt laptopok, ám az új technológia még jóval drágább a merevlemeznél, ezért többnyire csak drágább modelleket látnak el az előbbi eszközökkel. Összehasonlításképp: az általunk kipróbált Verbatim gyártmányú - igaz, adatmentő szoftvert is tartalmazó - 16 gigabájtos, külső bővítőhelyre egyszerűen becsúsztatható SSD-meghajtó mintegy 20 ezer forintba kerül, egy ugyanekkora kapacitású pendrive-ot nagyjából feleennyiért lehet megvásárolni, ugyanezért az összegért egy 320 gigabájtos, laptopokba való merevlemezt, USB 2.0 külső winchesterből pedig 250 gigabájtosat lehet hazavinni.

Sebességben beelőz az ExpressCard

Többek közt azért, mert egy ilyen eszközzel egyszerűen, a gépház szétszerelése vagy a szervizbe való elvitel nélkül lehet kibővíteni a laptop tárkapacitását - feltéve, hogy a noteszgép rendelkezik ExpressCard foglalattal (itt lehet megnézni, hogyan néz ki)- de ez utóbbival csaknem minden manapság kapható notebookot felszerelnek, de például a Lenovo netbookján is megtalálható a bővítőhely.

Mint az fotóinkon is látszik, az ExpressCard-os SSD-meghajtó egyáltalán nem lóg ki a gépházból, ellentétben például a pendrive-val vagy a külső winchesterrel, tömege sem túl jelentős (az általunk tesztelt Verbatim típus például csupán húsz grammot nyom a mérlegen), így gyakorlatilag feltűnés nélkül megbújik a gépházban. Sebességben mindenképpen előnyt biztosít az USB 2.0-hoz képest is, amelyről egyszerű másolással is meggyőződtünk. Egy teljesen hagyományos, márkás - igaz, nem a legdrágább - pendrive-ra 3 perc 41 másodperc alatt sikerült átmásolni két videofájlt, melyek összesen 826 megabájtot foglaltak, míg az SSD esetében a másolás jóval hamarabb, 32 másodperc alatt befejeződött.

Forrás: [origo]
Az SSD-meghajtó még gépházon kívül



Az ExpressCard foglalatos megoldásnak csupán az a hátránya, hogy nehézkesen lehet a rajta lévő tartalmakat asztali PC-re másolni, míg egy USB-s perifériát bármilyen számítógéphez csatlakoztatni lehet. Bár léteznek asztali gépbe szerelhető ExpressCard-olvasók, ezeket nem lehet akárhol beszerezni, jellemzően internetes áruházakból lehet megrendelni.

Az utóbbi években piacra dobott laptopok között gyorsan lehet adatot cserélni egy ilyen meghajtó csereberéjével, bár a Verbatim eszköze esetében például arra figyelni kellett, hogy új géphez csatlakoztatva először telepíteni kell a háttértárján egyébként alapból rajta lévő illesztőprogramot, mivel ezt elmulasztva csak csigalassúsággal működött a ketyere - utána viszont padlógázzal - és a Windows Vista Readyboost nevű, sokat vitatott hatékonyságú rendszergyorsító funkcióját is támogatta.

Ide lehet menteni a fontos adatokat

Az általunk tesztelt Verbatim meghajtóhoz a biztonsági mentések készítésére használható Nero BackItUp Essentials szoftvert mellékelik. Ahogy az tavalyi cikkünkből is kiderült, sajnos nem a CD/DVD-író szoftvereiről ismert társaság backupszoftvere a legfejlettebb a piacon: hiába magyar nyelvű a menürendszere, egy meglehetősen fapados alkalmazásról van szó. Az Acronis True Image-dzsel vagy a Norton Ghost-tal szemben például a teljes rendszerről nem képes menet közben mentést készíteni csak úgy, ha egy CD-re írt rendszerindító programról startoltatják el - ennek működése alatt pedig nem lehet használni semmi mást. Egyedüli előnyének az tűnt, hogy menüjében automatizált mentési feladatokat lehet megadni, például azt, hogy a Dokumentumok mappát óránként másolja le a merevlemezről az SSD-re.

Forrás: [origo]
Teljesen eltűnik a gépházban az extra meghajtó

Az USB-nél gyorsabb, a winchesternél drágább

Összességében úgy találjuk, az ExpressCard foglalatba illeszthető SSD-meghajtó praktikus, nagyon gyors másolási lehetőséget biztosító, ám egyelőre nem túl olcsó kiegészítője a laptopoknak, az általunk tesztelt Verbatim modellből 16 gigabájtosat lehet hazavinni 20 ezerért, a 32 gigabájtosért 33 ezer forintot, a 64 gigabájtosért pedig 62 ezer forintot kérnek el. Ennyiért nem valószínű, hogy rövid távon vetélyrársa lesz a külső merevlemezeknek, biztonsági mentéshez viszont jól használható, hiszen nem tartalmaz mozgó alkatrészt. Ez utóbbi célra viszont a Nero BackItUpnál jóval nagyobb tudású szoftvert érdemes beszerezni, bár ezek további 15-20 ezer forinttal növelik a végösszeget.