Feltuningolt netbookok az Acertől

Vágólapra másolva!
Az Acer  új netbookokkal rukkolt elő: a cég a szokásosnál nagyobb méretű, HD-felbontású videókat is megjelenítéseni képes LCD-vel és kényelmes billentyűzettel csábítaná a vásárlókat.
Vágólapra másolva!

Az Acer Aspire One netbookok kínálata két új modellel bővül a PC World beszámolója szerint: az 751h és a D250 közös jellemzője, hogy vékonyabbak elődeiknél, vastagságuk 2,5 centiméter. Alapesetben mindkét masinát az Intel 1,6 gigahertzen műküdő Atom N270-es, lapkájával szállítják majd, de opcionálisan rendelehtő lesz egy lassabb, 1,22 gigahertzes Z520-as chippel is, amely ugyan lassabb, de kevesebbet fogyaszt az előbbi lapkánál, továbbá támogatja a virtualizációs technológiát is.

A gépeket 1 gigabájt memóriával, 160 gigabájtos merevlemezzel, webkamerával, három darab USB-porttal, memóriakártya-olvasóval szállítják majd, és az alap wifi-kapcsolat mellett 3G mobilinternetes modemmel is meg lehet majd rendelni. A PC World információi szerint a netbookokat Windows XP operációs rendszerrel lehet majd megvenni. A 751h modell érdekessége a 16:9-es képarányú, ledes háttérvilágítású képernyő, amely a szokásosnál nagyobb, 11,6 colos képátlójú, és alkalmas HD-s tartalmak megjelenítésére. Ezt a készüléket multitouch, vagyis az iPhone képernyőjéhez hasonlóan több ponton érinthető, így például két ujjal való zoomolást biztosító tapipaddal, és a lehetőségekhez képest nagy méretű billentyűzettel szerelik fel.

Forrás: [origo]

Ezzel szemben a D250-est hagyományos érintőfelülettel, kisebb méretű (10,1 col) és felbontású (1024x600 pixel) képernyővel szállítják majd, ám ez cserébe valamivel könnyebb lesz nagyobb társánál. Mindkét modell három- és hatcellás akkumulátorral lesz megvásárolható, ezekről négy-nyolc órás üzemidőt biztosítanak majd. Az amerikai piacon nettó 61 ezer forintnak, illetve 72 ezer forintnak megfelelő összeget kell majd fizetni értük.