Zsarolók járhattak jól az ellopott brit adatokkal

Vágólapra másolva!
A brit királyi légierő (RAF) több száz magas rangú tisztjének félrelépéseiről, drogügyeiről, prostituáltakkal fenntartott kapcsolatairól is árulkodnak azok a számítógépes adathordozó lemezek, amelyek még tavaly tűntek el az RAF egyik angliai támaszpontjáról.
Vágólapra másolva!

A súlyosan kompromittáló - így zsarolásra lehetőséget nyújtó - adatokkal fűszerezett három lemez eltűnéséről a BBC és a legnagyobb brit baloldali napilap, a The Guardian számolt be hétfőn. Az adathordozók még tavaly szeptemberben tűntek el a Gloucestershire grófságbeli Innsworth támaszpontjáról. A légierő már a feltételezhető lopás után két héttel bejelentette, hogy elvesztek a lemezek, amelyek az RAF mintegy 50 ezer tagjának bankszámlaadatait és lakcímeit tartalmazzák.

A korabeli híradás azonban arról hallgatott, hogy a bizalmas adatok között szerepelnek ötszáz - esetenként igen magas rangú - tiszt biztonsági ellenőrzésének eredményei is, köztük rendkívül kényes és aprólékos részletek házasságtörési afférokról - a szerelmi háromszögek harmadik tagjának neveivel -, büntetőügyekről, adósságokról, egészségügyi problémákról, kábítószer-fogyasztásról, örömlányok szolgáltatásainak igénybevételéről.

Ezek a korábban elhallgatott részletek a védelmi minisztérium egy belső e-mail-üzenetéből derülnek ki, amelyeket a BBC televízió az információ szabadságáról szóló törvény alapján szerzett meg. A bizalmas(nak szánt) leirat szerint az elvesztett adatok "kiváló célpontlistát nyújtanak" külföldi hírszerző szolgálatoknak, nyomozó újságíróknak és zsarolóknak. Az ellopott lemezeken szereplő adatokat nem kódolták, így azok bármely számítógépen könnyen leolvashatók.

A lemezeket a támaszpont egyik zárt, járőrök által rendszeresen ellenőrzött helyiségéből vitték el. A brit kormánynak nincs szerencséje a kényes adatokat tartalmazó számítógépes lemezekkel. Másfél éve például súlyos belpolitikai botrányt kavart, amikor az adóhivatalból nyomtalanul eltűnt két lemez, amelyeken a gyermeknevelési pótlékban részesülő mindegyik brit család - összesen 25 millió brit állampolgár - összes személyes adata rajta volt, kódolás nélkül. A két adathordozó a mai napig nem került elő.

Gordon Brown miniszterelnök az eset után az alsóházban volt kénytelen elnézést kérni, az adóhivatal elnöke pedig lemondott. Pár hétre rá hárommillió olyan brit adatainak veszett nyoma, akik a járművezetői jogosítványhoz szükséges elméleti vizsgára jelentkeztek, és eltűnt egy laptop is, amely a királyi haditengerészet újoncjelöltjeinek személyes adatait tartalmazta.Tavaly szeptemberben az derült ki, hogy ötezer brit börtönőr és egyéb büntetőintézeti alkalmazott legszemélyesebb adatai után nyomoznak a brit hatóságok, miután az ezeket tartalmazó számítógépes adattárolóknak akkor már több mint egy éve nyoma veszett. A brit igazságügyminiszter a sajtóból értesült az esetről.