Lopott kód a kínaiak állami netszűrő szoftverében

Vágólapra másolva!
A kaliforniai Solid Oak szoftvercég szerint az ő szoftverük elemeit használták fel a kínai állami netszűrő alkalmazást megalkotó programozók. A szoftvert júliustól mellékelni kell majd az ázsai országban eladott PC-k mellé, a használata viszont, mint kiderült, tényleg nem lesz kötelező.
Vágólapra másolva!

A cég képviselője szerint egyenesen a kínai kommunista párt egyik tagjától kaptak egy levelet a gyanús programsorokkal kapcsolatban, amit először nem vettek komolyan, de hamarosan kiderült: valóban az ő CyberSitter nevű szoftverük részletei találhatók meg a kínai kormány által terjesztett Green Dam tartalomszűrő alkalmazásban. Véletlen hibáról pedig szó sem lehet - mondta a BBC-nek Brian Milburn, aki szerint az inkriminált kódsorokat, amelyek titkosított részleteket is tartalmaznak, csakis szándékosan emelhette át valaki.

Kötelező terjeszteni

A kínai kormány számára a netszűrő programot készítő Jinhui Computer System Engineering Inc. tagadja, hogy lopásról lenne szó. A Solid Oak már felvette a kapcsolatot a Dellel, a HP-val és más számítógépgyártókkal annak érdekében, hogy megakadályozzák a szoftver terjesztését. A Green Dam Youth Escort (körülbelül Zöld Gát Ifjúságvédő) névre hallgató szoftvert ugyanis július elsejétől kötelező minden egyes Kínában értékesített számítógéphez mellékelni, és a kaliforniai cég szerint mostanáig már most több mint 9 millió gépre telepítették az országban.

A netes tartalomszűrő használata viszont nem lesz kötelező - közölte a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium illetékese AP hírügynökség tudósítójával. A kínai hatóságok ezzel meghajoltak a közakarat előtt, kommentálta a hírt az ügynökség és több kínai blogger, viszont a tudósító azt is megjegyezte: a hivatalnok, ahogy egyébként ez az országban megszokott, nem árulta el a nevét.

Nem csak a pornót szűri ki

A kínai internetszűrő szoftver a nevéhez híven a fiatalokat hivatott megvédeni a káros tartalmaktól, többek között a pornográfiától. Az első tesztek szerint viszont a program nem csak a pornót szűri ki, hanem tabuként kezeli a homoszexualitást, hozzáférhetetlenné tesz bizonyos online képregényeket, de fennakadnak rajta a Falun Gong szektával kapcsolatos hírek is, és, egy hongkongi beszámoló szerint a sertéseket ábrázoló fotók - mivel a szoftver ezeket meztelen emberi testeknek látja.

A tiltott weboldalak listáját a Zöld Gát egy központi szerverről kérdezi le, viszont ez a megoldás a Michigani Egyetem szakemberei szerint sebezhetővé teszi a felhasználók számítógépét. A kódot tüzetes vizsgálatnak alávető amerikai informatikusok szerint a szűrő szoftver súlyos hibákat is tartalmaz, ezért arra figyelmeztették a kínai netezőket, hogy a saját biztonságuk érdekében se használják azt.

A kínaiak nem könnyebbültek meg

A szoftvert a PC-gyártóknak ugyan nem kötelező előre telepíteniük a gépekre, de minden egyes, az országban eladott számítógéphez mellékelni kell. A szűrőprogram bejelentésekor már tudni lehetett, hogy ez valószínűleg így lesz, de csak a minisztérium mostani közlése nyomán bizonyosodott be, hogy a felhasználók számára sem lesz kötelező a használata. Az AP értesülését kommentáló egyik kínai blogger, Bei Feng szerint ez még mindig csak csekély vigasz a kínai netezők számára, hiszen attól még mindig ott lehet az új PC-ken, és a kormány eddig majdnem hatmillió dollárt költött a terjesztésére.