Egy retróhálózat vége: bezár a CompuServe

2009.07.08. 8:33

Egy harmincéves történet zárult le július elsején, amikor az AOL leállította a legendás CompuServe Classic internetszolgáltatást. Az 1979-ben induló CompuServe fórumai a World Wide Web feltalálása előtti internet legmenőbb helyének számítottak. A telefonos-betárcsázós szolgáltatást használókat a cég újabb internetcsomagjára állítja át, csak számokból álló retró e-mail címüket viszont megtarthatják a hűséges kevesek.

Már áprilisban jelezte a felhasználóknak az AOL, hogy az internetezés hajnaláról megmaradt CompuServe Classic bezárását fontolgatja. Az út végét az is jelezte, hogy a szolgáltatáshoz már lassan tíz éve nem nyúltak hozzá fejlesztők, a csatlakozáshoz szükséges szoftver utolsó verziója 1999-ben jelent meg Windows NT-hez. A bezárásról szóló döntés mégis viszonylag későn érkezett, több mint tíz évig futott egymás mellett a régi rendszer és a kiváltására szolgáló CompuServe 2000 csomag, amire július elseje után átállították az utolsó mohikánokat is. A váltással egy dolog nem vész el, a retrónak is régi kilenc, illetve tíz számból álló CompuServe azonosítókat megtarthatják a felhasználók, így nem tűnnek el az internetről a mára furcsának ható 70324.1777@CompuServe.com jellegű e-mail címek, ami alapján a kezdetekben még azt is meg lehetett mondani, a Föld melyik pontján él a tulajdonosa.

Bármennyire innovatív is volt, néhány dologban nem tudott változtatni a nyolcvanas évek meghatározó internetszolgáltatója. A cég nem tudta felvenni a versenyt a később induló, óránkénti számlázás helyett havi előfizetési díjat kínáló olcsóbb szolgáltatókkal. 1996-ban már arról adott hírt a Magyar Távirati Iroda, hogy a CompuServe 58 millió dolláros veszteséggel zárta a pénzügyi évet. Ekkor világszerte 3,3 millió előfizetőt szolgált ki a cég, feleannyit, mint a céget később felvásároló America Online.

Ahol a chatet feltalálták

A CompuServe 1991-ben még azzal reklámozhatta magát, hogy bármikor is nézik, legalább félmillió felhasználója csatlakozik a hálózathoz. Az óriási szám érthető is volt, számos olyan funkciót használhattak az előfizetők, amik a mai napig népszerűek az interneten. 1986-tól kezdve követhették az első online képregény történéseit előbb fekete-fehérben, később pedig a GIF formátum bemutatása után akár már színesben is.

forrás: Modern MechanixA CS előfizetői találkozhattak először olyan e-mail és fórum szoftverrel, amiben látás után formázhatták mondanivalójukat, mindenféle kódok használata nélkül. A mára alapvetőnek számító funkciót 1992-ben tették elérhetővé, ekkor már grafikus emotikonokkal, smiley-kkal is bővíthették mondanivalójukat a felhasználók.

A harminc év után bezáró CompuServe végén nosztalgiázók mégsem a fenti két újítást emlegették a legtöbbet, hanem az 1980-ban bemutatott CB Simulator chatet. A CB-rádiózás szakkifejezéseit felhasználó, negyven állomással üzemelő chatszolgáltatás hatalmas siker volt, mindenféle reklám nélkül is robbanásszerűen nőtt felhasználói száma. A szélesen elterjedt rádiózásból ismerős funkciók miatt nem igazán igényelt magyarázatot a beszélgetős szoftver, a felhasználók nagyon gyorsan belakták a rendelkezésre álló sávot. A kezdeti csatornákat hamarosan bővíteni is kellett, később pedig megnyitották a szolgáltatást az online játékok előtt is. A CompuServe legszebb napjaiban sajtótájékoztatókat is tartottak a chaten, sőt házasság is köttetett két felhasználó között, amit természetesen a CB Simulatoron is közvetítettek.

Játékosok, megszállottak és rajongók a hálózaton

A hatalmas számítógépes hálózat természetes terep volt a játék számára. A CompuServe előfizetők a mai MMORPG-k (sokszereplős online szerepjátékok) elődjének számító szöveges, többfelhasználós szerepjátékokat (MUD) érhettek el. A játéktípus nagy öregjének számító Richard Bartle 1990-ben megírt rendkívül alapos ismertetője szerint a kicsit drága CS-en legalább hat különböző kalandjátékot érhettek az érdeklődők.

forrás: wikipédia
Kései CompuServe kliens ablakokkal és ikonokkal

A CompuServe fórumai között volt olyan is, ami a páros mérkőzésekre vágyó gamereket hozta össze. A Challenge Forum nevű oldalon a szimulátorok szerelmesei és a stratégiai játékok kedvelői találhattak egymásra. Bartle tanulmányából azt is megtudhatjuk, hogy a versenyzős játékok kedvelői a Vette-ben mérték össze erejüket, a stratégák a két számítógép közti küzdelmet bemutató Modem Wars-t indították el esténként, a hacker lelkületűek pedig az Omega nevű programban terveztek egyre hatékonyabb kibertankokat.

A játékosok összehozása mellett számtalan egyéb csoportnak is otthont adott a CompuServe fórumrendszere. Mivel a hozzáférésért nem elsősorban a kor geekjei fizettek, hanem üzletemberek, sőt esetenként a Radio Shack-ben számítógépet vásárló érdeklődő felhasználók is, bámulatos mennyiségű és változatosságú rendszer alakult ki. A Buick tulajdonosoktól a hadijátékok iránt rajongókon keresztül a cukorbetegségben szenvedőkig mindenki megtalálhatta a maga fórumát. Emellett a rendszer természetesen alkalmas volt fájlok küldésére is, sőt a nyolcvanas évek végére összekötötték az internettel is, így az addig csak az előfizetők között elérhető levelezés kijutott a világhálóra is. Az internettel való kapcsolat azért volt nagy szó, mert korábban a CompuServe - illetve a hozzá hasonló cégek szolgáltatásai- zárt rendszerek voltak, az előfizetők csak egymással teremthettek kapcsolatot és a netezéshez nem böngészőt használtak, hanem egy saját, egyedi szoftvert, esetünkben a CompuServe Information Managert.

Hazánkban is úttörő volt

Az internet, a külföldi sajtótermékek és a hálózati kultúra iránt érdeklődő felhasználók Magyarországról is előfizethettek a CompuServe-re. A szolgáltatást először a Microsystem nevű cég tette elérhetővé, majd ennek csődbe menetele után a HVG és Esther Dyson által alapított MEN Kft lett a hazai képviselet. A magyar témájú fórum bezárása felett nosztalgiázó 2002-es Prim.hu cikk szerint már 1993-tól elérhető volt hazánkban a szolgáltatás, legalább két évvel megelőzve az első lakossági internetcsomagot. Arra viszont még két évet kellett várnia a netizeneknek, hogy olcsóbb helyi hívással is hozzáférhessenek a CS adatbázisaihoz.

forrás: vox_efx
Saját telepítőlemezzel érkezett a hálózat (fotó: vox_efx)

A budapesti belépési pont 1995 februári megnyitásakor már ezer magyar előfizetővel büszkélkedhetett az MTI által a világ legnagyobb számítógépes hálózataként aposztrofált CompuServe. Az internet felé tekintgetők külföldi lapokat, a nyolcvanas évek óta folyamatosan működő fórumokat, e-mailt és játékokat is elértek PC-jük elé leülve. A havi 3500 forintos előfizetési díjért a felhasználók 150 percnyi online eltölthető időt kaptak cserébe, ami alatt több mint 600 képernyőnyi szöveghez lehet hozzáférni - írja 1994-ből az szolgáltatást ismertető MTI hír. A hazai CompuServe képviselet 1999-ben zárt be, a fórum azonban még három éven keresztül húzta.

Kevesen sírnak utána

A CompuServe bezárásáról szóló Slashdot hír alatt több tucatnyi geek emlékszik vissza a CB Simulatoron töltött rendkívül drága - esetenként 3-400 dolláros telefonszámlát eredményező - órákra, az első és mélyen az emlékezetbe vésődött e-mail címre, de valószínűleg nem sok felhasználó fog a szolgáltatás után sírni. A Pew kutatóintézet adatai szerint idén áprilisban már csak az amerikaiak hét százaléka használt betárcsázós internetet. Ez a szám különösen annak fényében alacsony, hogy 2001 áprilisában még több mint negyven százalék csatlakozott telefonos kapcsolaton keresztül az internetre, a szélessávot használók aránya pedig öt százalék körül mozgott. A patinás hálózati szolgáltatók bezárásával, illetve a szélessávot igénylő szolgáltatások további terjedésével valószínűleg a mostani hét százalék is hamarosan le fog morzsolódni.

(Az illusztrációként szolgáló korabeli CompuServe reklámok a Modern Mechanix és a Vintage Computers and Games blogokról származnak.)

KAPCSOLÓDÓ CIKK