Az online pénzszerzés módját keresik a médiacégek

Vágólapra másolva!
Legalább annyira keservesen kutatják az interneten hatékonyan alkalmazható üzleti modelleket a médiacégek, mint amekkora figyelmet fordítanak a gazdasági válságban való túlélésre - számolt be a Reuters egy Sun Valley-beli konferenciáról.
Vágólapra másolva!

A hírügynökség beszámolója szerint a médiamogulok idei összejövetelén meglehetősen komor volt a hangulat, a film-, tévé-, és zeneiparban tevékenykedő vállalatok, illetve pénzügyi befektetőikre ugyanis duplán nehéz feladat hárul: nemcsak a nehéz gazdasági helyzetben kell helytállniuk, de minél hamarabb elő kell rukkolniuk egy olyan üzleti modellel, amely az internetes környezetben is jövedelmezően működtethető.

Az iparág képviselői egyelőre bizonytalanok abban, miként lehetne profitálni a hírek és más tartalmak hordozható eszközökön, például okostelefonokra való terjesztésén. A Discovery Challent birtokló társaság elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott, egyelőre nem tesznek a weben elérhetővé hosszabb videós tartalmakat, mivel még nem egészen biztosak abban, hogy a felhasználók ilyen formában, azaz monitoron nézve igényelnék tartalmaikat, emellett a megfelelő üzleti modell hiánya is lassítja az online terjeszkedést.

Komoly kihívást jelent továbbá, hogy a fizetős kábeltévés csatornák jelentős riválisává vált az internet, amelyek számos tartalmat teljesen ingyen érhetnek el a felhasználók. A Time Warner, illetve a Comcast cégek olyan megoldást is elképzelhetőnek tartanak, amelynek keretében csak kábeltévés előfizetők számára a neten ingyenesen hozzáférhetővé tennék műsoraikat.

A tévécsatornák vezetői egyébként leginkább amitt aggódnak, hogy iparágukat ne érje ahhoz hasonló csapás az internettől, mint amely a papír újságokat vagy a lemezkiadókat érte: leginkább az aggasztja őket, hogy a világhálón a nézők hozzászoknak ahhoz, hogy minden film és műsor ingyen van. Természetesen sokan gondolkodnak reklámokkal támogatott, a nézők által ingyen megtekinthető tartalmakban - ilyeneket kínál az Amerikából nézhető Hulu.com is -, egyes újságok pedig tematikus - például gazdasági, sport - hírrovatok online előfizetési lehetőségével kísérleteznek.