Oroszok támadhatták a Twittert

Vágólapra másolva!
Egy Cyxymu felhasználónevet használó grúz blogger Oroszországot vádolta meg azzal a támadással, amely csütörtökön, a grúz-orosz háború első évfordulója előtt megbénította a Twitter mikroblogoldalt és zavarokat okozott a Facebook és a Livejournal közösségi szájtok működésében is.
Vágólapra másolva!

Az F-Secure internetbiztonsági cég pénteken számolt be arról be, hogy az összehangolt támadás célja egy grúziai blogger elhallgattatása volt. A szóban forgó blogger a francia hírügynökségnek elmondta: szerinte a támadás mögött Oroszország állt, hogy elhallgattassa a Moszkvának a 2008 augusztusi orosz-grúz konfliktusban játszott szerepét bíráló kommentárjait. "Egy ekkora támadáshoz nagyon sok pénz kell. Ezért gondolom, hogy egyes orosz szervezetek álltak mögötte" - mondta Tbilisziből a 34 éves blogger. Azt is elárulta, hogy a valódi neve Giorgi, és a tbiliszi egyetemen oktat közgazdaságtant. Míg a támadás előtt a mikroblog-szájton csupán 46 követője volt, péntek estére már ezernél is többen iratkoztak fel friss bejegyzéseire.

"Nem tudom, miért engem vettek célba, de tény, hogy a támadás arról tanúskodik, valami fontosat csináltam" - mondta. "A blogomon az augusztus 7-én kitört háborúra való orosz készülődésről írtam, és arról, hogyan kezdődött a háború". Cyxymu a szakadár Abházia fővárosának, Szuhuminak a latin neve, ahonnan a blogger saját elmondása szerint az 1990-es évek elején elmenekült. Mikko Hypönnen, az F-Secure biztonsági cég vezetője szerint is "nagy az esélye annak, hogy a támadás mögött álló internetes bűnözők orosz nacionalisták, akik egy túlságosan látható vetélytársat akartak némaságra kényszeríteni".

Az AFP-nek küldött elektronikus levelében Biz Stone, a Twitter társalapítója elismerte a portál által "elszenvedett támadások geopolitikai" vonatkozását. Cyxymunak a Facebook és a Livejournal közösségi portálokon lévő oldalait is célba vették a támadók, ami jelentős fennakadásokat idézett el az oldalak működésében, felhasználók millióinak okozva bosszúságot.

Olcsón lehetett támadni

A TechGuard nevű it-biztonsági cég elnök-vezérigazgatója a USA Todaynek nyilatkozva elmondta, a mostani eset rámutatott a közösségi oldalak gyengeségére: ezek a szájtok nagy számú felhasználót szolgálnak ki kifejezetten a sebességre optimalizált rendszereikkel, melyek a hagyományos hálózatoknál sérülékenyebbnek bizonyultak.

A lapnak Nick Nick Bilogorskiy, az amerikai SonicWall cég szakértője úgy nyilatkozott, egy olyan volumenű támadhoz, melyet a Twitter és a közösségi szájtok ellen hajtottak végre a múlt héten, legalább százezer darab, vírusokon keresztül távirányíthatóvá tett számítógépet kellett mozgósítaniuk. A zombigépek kapacitását az internetes feketepiacon akár bérelni is lehet egy-egy támadáshoz, a szakértő szerint ennek költsége csupán ötezer dollár, azaz közel egymillió forint. A mostani támadást azért lehetett relatíve kevés számítógép bevonásával végrehajtani, mert nem a Twitter központi webszájtját, hanem azokat a szervereket támadták meg, amelyek a forgalmat bonyolítják az adott felhasználó és a többi twitterező között. Hasonló eljárást alkalmaztak annak érdekében is, hogy elérhetetlenné tegyék a blogger Facebook és Livejournal oldalát is, ám ez utóbbi két hálózat jobban állta a támadásokat.