Nem rombolja az sms a nyelvet

Vágólapra másolva!
Nem rombolja a nyelvet az sms-ezés, hanem kreatívabbá teszi a kommunikációt, állítja az első brit sms-doktor - írja a Telegraph.
Vágólapra másolva!

A rövid szöveges sokkal közelebb bannak az élőbeszédhez, mint az íráshoz. Az sms egyfajta új forma a kettő között - mondta Dr Caroline Tagg, brit nyelvész, aki három évet töltött az sms-ek kutatásával. A szakember szerint a telefonos üzengetés nemhogy nem rombolja az angol nyelvet, hanem serkenti azt.

Dr Tagg három éven keresztül foglalkozott mobilos üzenetekkel. 11 ezer sms-t olvasott, amiben összesen 190 ezer szó fordult elő. A szövegkorpusz szerzői is változatosak voltak, a 235 ember közül a legfiatalabb 18 éves, a legidősebb 65 éves volt. A nyelvész az üzleti- és magánüzenetekben előforduló rövidítéseket, helyesírást és nyelvi szabályokat vizsgálta.

Játékos beszéd, nem írás

A kutatás szerint az átlagos sms 17,5 szót tartalmaz. A kutatás arra is rámutatott, hogy sokkal kevesebb rövidítést használnak az smsezők, mint a közvélemény gondolja. Emellett kiderült, hogy a beszédhez hasonlóan a rövid szöveges üzenetekben is felbukkannak értelmetlen szavak - mint az ööö-zés - illetve rövidülések, mint a "nettom" (dunno). Az üzenetet küldőnek ráadásul nagyon pontosan tisztában kell lennie a nyelvvel, a helyesírással és a nyelvtannal - állítja a nyelvész - mert csak ennek a tudásnak a birtokában lehet biztos a küldő abban, hogy az általa írtakat el tudja olvasni a fogadó fél.

Dr Tagg eredeményei azt sugallják, hogy az smsek a tények közlése helyett inkább kapcsolattartásra, kapcsolatépítésre szolgálnak. Ennek megfelelően sok felesleges, de szórakoztató információt tartalmaznak ezek az üzenetek. "Az emberek direkt használnak olyan szavakat, amiket nem szükséges" - magyarázza Tagg. Az smsezés játékos beszédről, metaforák használatáról szól. Nem csak kreatív, de nagyon kifejező is - állítja a kutató.