Tovább vitatkoznak arról, kié a Unix

Vágólapra másolva!
A denveri szövetségi bíróság hétfőn megváltoztatta azt a korábbi bírósági döntést, amelyben a Unix operációs rendszert a Novellnek ítélték.
Vágólapra másolva!

A háromtagú amerikai fellebbezési testület úgy találta, hogy a tulajdonjogról 2007 augusztusában hozott ítélet téves volt. Egyidejűleg új eljárást rendelt el, hogy megállapítsák, ki a tényleges tulajdonos. A Novell számítógépes infrastruktúrával és szoftverrel foglalkozó cég már több éve pereskedik az SCO Group vállalattal a tulajdonjogról.

Az SCO most érthetően elégedett a szövetségi bíróság ítéletével, és várja, hogy mikorra tűzik ki az új tárgyalást. A vállalat még 2007-ben csődeljárás elleni védelmet kért, ugyanis az általa kidolgozott szoftveres kód miatti jogi eljárások teljesen kiürítették kasszáját. Az SCO szerint a Linux nyílt forrású operációs rendszer fejlesztői jogellenesen használták fel kódját. "Számunkra ez a túlélésről szóló harc, és csak azt próbáljuk megvédeni, ami a miénk" - nyilatkozta Darl McBride, az SCO vezetője. Közlése szerint a Linux fejlesztése és disztribúciója nyomán cégének jövedelme évi 250 millióról 15 millióra esett vissza, ezért is volt szükség a csődeljárás kezdeményezésére.

McBride még azt is hozzátette, hogy a Linuxnak 20 millió példánya fut világszerte, és a szoftver tulajdonképpen nem más, mint a Unix másolata.
Az SCO a Novell mellett az IBM-et is perli, azt állítva, hogy az AIX rendszeréhez felhasznált Unix licenc már 2003-ban lejárt, és az IBM jogtalanul használta fel a Unix forráskódot, amely saját Linuxukban található. McBride szerint az IBM elleni követelések is teljesülhetnek, mivel korábban csak azért nem hoztak az SCO számára kedvező ítéletet ebben az ügyben, mert az akkori jogállás alapján a Novell birtokolta a Unix szerzői jogait. A Novell és IBM képviselői egyelőre még nem nyilatkoztak az ügyben.