E-könyvekre cserélte könyvtárát egy amerikai iskola

Vágólapra másolva!
A könyvekre tekintve meghaladott technológiát látok. Olyannak tűnnek, mint a tekercsek voltak a könyv feltalálása után - nyilatkozta James Tracy, a Cushing Academy igazgatója. A tanulókat az egyetemre felkészítő magániskola azzal lepte meg a világot, hogy húszezer kötetes könyvtárát villanykönyvekre cserélte - adta hírül a boston.com. 
Vágólapra másolva!

A Cushing Academy 500 ezer dollárt, azaz közel 95 millió forintot szán a könyvtár korszerűsítésére. A tanulóközpontra átnevezett hely három nagyképernyős, az internetre kötött tévét, laptopozáshoz kialakított asztalokat, és kénylemes kávézót is fog tartalmazi.

A könyvek helyére 18 darab, az Amazon.com és a Sony által gyártott e-könyv-olvasó kerül. Azok a diákok, akiknek nem jut villanykönyv, a laptopjukon olvashatnak bele a kötelező szövegekbe. A hagyományos, papírkönyvekből álló könyvtár helyett virtuális könyvtárat építünk, amiben többmillió könyvet érhetnek el a diákok - foglalta össze a változás lényegét Tracy, aki szerint a huszonegyedik századi iskolák a Cushinghoz hasonlóan fognak kinézni.

A diákoknak nem is lesz lehetősége visszatérni a papírkönyvekhez, a Cushing gyűjteményének köteteit néhány régiség kivételével a környékbeli iskoláknak és könyvtáraknak adja az intézmény. Az igazgató szerint nincs hol tárolni a köteteket.

Senki nem csinált még hasonlót

Az igazgató döntésének nem örül mindenki. Az iskola könyvtárát 17 éve vezető Liz Vezina szerint valami elvész az e-könyvekkel. A kötet fizikai megjelenése, érzése, illata hiányozni fog. Hasonlóan vélekedik a történelemtanárok vezetője, Alexander Coyle, aki egyébként maga is Kindle tulajdonos. Sokan gondolkodtunk, miért nem lehet úgy végrehajtani a digitális átállást, hogy a meglevő könyveket megtartjuk - mondta Coyle.

A magániskola elsőként alakítja teljesen digitálissá a könyvtárát, más intézmény nem tett még ekkora lépést. A chicago-i székhelyű Amerikai Könyvtáros Egyesület vezetője szerint két probléma merülhet fel. Egyrészt a többnyire fizetős e-könyvek között nem lehet úgy böngészni, mint a könyvtárak polcain, így nehezebb véletlenül rábukkanni remek olvasnivalókra. Másrészt pedig abban sem biztos a szakember, hogy a villanykönyvek kibírnak annyi gyűrődést, fizikai behatást, mint amit egy papír kötet.