Maga Steve Jobs lehet ma este a meglepetés

Vágólapra másolva!
Az Apple hagyományosan szeptember elején mutatja be zenei újdonságait, vagyis mindent, ami az iPodokhoz és az iTunes zeneáruházhoz kapcsolódik. Várhatóan ma este sem lesz ez másként, azonban két dolog ezen kívül is rendkívüli izgalomban tartja a nagyközönséget immár hónapok óta: az Apple táblagépe és Steve Jobs lehetséges visszatérése a rivaldafénybe.
Vágólapra másolva!

A mértékadó techblogok és szaklapok igyekeznek lehűteni a kedélyeket: a szeptember eleji Apple-rendezvény a zenéről szól, és így lesz ez most is. Vagyis, ha valóban létezik és készül a cég műhelyében egy tábla-PC, akkor azt még nem itt és nem most mutatják be.

A legalább 10 hüvelykes, érintésvezérelt, iPhone-alkalmazásokat (is) futtató gépről először a Financial Times írt komolyabban júliusban, és a találgatásokat tekintve azóta teljesen elszaladt a ló az új Apple csodakütyüt váró rajongókkal, főleg az internetes Photoshop-művészekkel, akik fáradhatatlanul gyártják a sajtófotónak tűnő képeket a masináról. Azt, hogy valójában hogy néz majd ki és mit tud a táblagép, persze igazából senki sem tudja.

A Financial Times szerint az Apple a CD-lemezt, vagyis inkább a zenei albumot támasztaná fel az (iPhone-hoz képest) nagy képernyős eszközzel, amelyre virtuális lemezborítóval kiegészített albumokat lehetne letölteni. Igaz, ezt már a mostani eszközök birtokában is megtehetik, legfeljebb a felhasználók kisebb méretben láthatják majd a vizuális extrákat. Egy másik ötlet szerint a táblagép egy kiegészítő vezérlőeszköz is lehet majd a Macekhez.

Az iPod estéje lesz

De lássuk, mi az, ami nagyobb eséllyel várható az esti Apple-bemutatón. Az elemzők biztosra veszik, hogy új iPodokat fogunk látni, amelyekre már csak azért is szükség lesz, mert az Apple-mobil bejelentése óta csökkent a cég zenelejátszói iránti kereslet. A bennfentesek azt is tudni vélik, hogy az iPod Touch készülékből új, kamerával ellátott változat jelenik majd meg, amely a 3,2 megapixeles optikának és videofelvevő képességének köszönhetően egyben a kompakt digitális kamerák piaci ellenfele lehet.

A hétvégén napvilágot látott hírek szerint viszont az új termékvonal nem kerülhet majd a boltokba rögtön a bemutató után, ahogyan az a legtöbb termékkel lenni szokott, mert a gyártás során problémák adódtak. Így az új generációs készülékekre egy pár hetet valószínűleg még várni kell. A frissítésből a találgatások szerint kimarad majd az iPod Classic, amelyet elképzelhető, hogy nem is gyártanak tovább.

Forrás: Apple.com
Lehet, hogy videofelvevőt csinálnak az iPod Touchból

Az esti bemutatón az újdonságok között minden bizonnyal szó lesz majd egy rég feloszlott együttesről, amely azonban a világ egyik legnépszerűbb bandája: ez nem más, mint a Beatles. Számaikat ugyanis mindeddig nem lehetett megvásárolni a világ legnépszerűbb zeneboltjában, az iTunesban. Szeptember 9-én azonban a Beatles is beköltözik a digitális zene világába a Rock Band videojátéknak az együttes dalait feldolgozó kiadásával, így elképzelhető, hogy azok az Apple zeneboltjában is megjelenhetnek. Ugyanezen a napon gyűjteményes CD-kiadás jelenik meg a Beatles dalaiból, így várhatóan már tényleg csak az iTunes-változat van hátra.

Mit várhatunk ma este az Apple-től?

Hogy egyszerűbben áttekinthető legyen, nézzük a ma esti keynote várható és kevésbé valószínű bejelentéseit! Mindez csak az előzetesen kiszivárgott információkra alapozott jóslás, így nem kizárt, hogy a cég ezen kívül is meglep minket valamivel, vagy épp mással áll elő.

Valószínű bejelentések:

  • Kamerás iPod Touch (amely azonban a gyártási nehézségek miatt még nem lesz kapható azonnal)
  • Megszűnik az iPod Classic
  • Beatles-dalok az iTunesban
  • Új iTunes-kliens közösségi funkciókkal (Facebbok, Twitter integrálva)
  • Steve Jobs a színpadon, vagy legalábbis valami hír róla

Kevésbé valószínű bejelentések:

  • Apple Tablet vagy iPad: valószínűleg még nincs kész
  • 3.1-es iPhone-szoftver (mivel a rendezvény zenéről szól, ennek sem itt a helye)

Bár az Apple Tablet kapcsán is szó volt róla, de nem feltétlenül csak ahhoz kapcsolódik, hogy a számítógépgyártó valamilyen nagy dobásra készül a négy legnagyobb zenekiadóval (Universal, Sony, EMI, Warner) közösen. A techblogok szerint itt az ideje, hogy maga az iTunes is megújuljon, a legtöbben közösségi funkciókat, vagyis a Twitter és a Facebook integrálását várják a cégtől, amelyekkel a felhasználók másokkal is megoszthatnák, milyen zenéket hallgatnak éppen.

Visszatér-e Jobs?

Akár lesz Tablet a bemutatón, akár nem, találgatások szerint a szerdai esemény remek alkalom lenne arra, hogy Steve Jobs ismét a színpadra lépjen. Az Apple legendás alapító-vezérigazgatója januárban maradt távol először a cég bemutatójától, hogy megromlott egészségi állapotát kivizsgáltassa, majd a cég vezetését is át kellett adnia Tim Cooknak, az egyik főigazgatónak. Jobs először hormonháztartásának problémáira hivatkozott, majd kiderült, hogy májátültetést hajtottak végre rajta.

Az Apple-vezér lábadozásának azonban, úgy tűnik, lassan vége, hiszen Jobs június végén csendben visszatért cégéhez, a nyilvánosságot azonban még mindig kerüli. A keynote-okon hagyományosan fekete, magas nyakú pólót és farmert viselő cégvezető, az informatika világának egyik legnépszerűbb szereplője, azonban lehet, hogy még mindig nem lép fel a rendezvényen.

A cég az elmúlt évek során, egészen pontosan Jobs 1997-es visszatérése óta igen látványos koreográfiát épített fel az újdonságok bemutatására, amelynek természetesen a cég vezetője volt a főszereplője és karmestere. A keynote hatásosságát az is növeli, hogy az új termékeket teljes titokban fejlesztik, nincs kiszivárogtatás: minden meglepetést a bemutatókra tartogatnak, sőt, az előre pletykáló bloggereket képesek jogi úton elhallgattatni.

Forrás: [origo]
Valami ilyesmi lehet az Apple Tablet vagy iPad

Az Apple ilyen szempontból ellentmondásos politikát folytat. Azzal, hogy keveset kommunikál termékeiről, érthetően fokozza az izgalmakat és a rajongók lelkesedését, azonban az egyes termékek hibáit sem magyarázzák a nyilvánosság előtt. Az olyan konstrukciós hibákat, mint például az iPod nano első generációjának karcolódó burkolata, vagy a nemrégiben felforrósodó és robbanásra hajlamos iPhone-akkumulátorok, igyekeznek titokban tartani, és rendszerint csendben, minden hírverés nélkül javítják a terméket. Új termékbejelentés, vagyis száz százalékig biztos információ pedig csak akkor van, amikor azt már a vezér is úgy akarja. Ez a politika viszont egyre kevésbé működik, mint az a várható újdonságokat áttekintő szaklapok tapasztalt és jó kapcsolatokkal bíró elemzőinek írásaiból is látható.

A show koreográfiája pedig már jó ideje állandó. A közönséget először egy rövid videó szórakoztatja, az utóbbi években a kampányfilmek PC és Mac figurájának valamilyen vicces jelenete, amely direkt az egybegyűltekhez szól. Ezek után lép a színpadra Jobs, aki röviden áttekinti a cég helyzetét, de rendszerint úgy, hogy konkrét eladási számokat nem mond. A keynote-okon szinte sohasem lehet megtudni, valójában hány Macet, iPodot vagy iPhone-t adott el a cég, csupán látványos grafikonok mutatják be az előző időszakhoz képest elért változást, a százalékos növekedést.

Az áttekintés után Jobs rendszerint termékcsoportonként mutatja be az újdonságokat, és minden egyes esetben meg is mutatja, hogyan, mit csinálnak az adott szoftverek, mire képesek a színpadon látható készülékek. A bemutatóban fontos szerephez jutnak a jól kidolgozott, frappáns, áttekinthető diák, vagy a bemutatandó készülékről a háttérben látható óriási kivetítőre beadott élőkép. A cégvezetőt vagy az est házigazdáját más előadók is segítik: az egyes termékekért felelős igazgatók rendszerint maguk jelennek meg a színpadon, és, ami a lényeg, ők sem csak beszélnek, hanem demóznak is.

Forrás: AFP
Tudnak kultuszt teremteni a termékeknek

A legfontosabb, legérdekesebb terméket viszont mindig a show végére hagyják az Apple-nél, ezzel is tovább csigázva a közönség érdeklődését. Hagyományosan a legnagyobb durranást a One More Thing, vagyis a teljes bemutató végére, mintegy mellékesen odacsapott "még egy valami" címszó alatt fedik fel. A cég többek között így mutatta be az ultravékony Macbook Airt, az érintős zenelejátszót, az iPod Touchot vagy a Windowsra írt Safari böngészőt. Ebből is látható, hogy hatásvadász módon rendszerint fontos bejelentéseket hagynak a végére, és levezetésképp - ha már a cég az online zeneárusítás nagyágyúja - valamilyen élő zenei produkció zárja a műsort. Valahogy úgy, mint az esti televíziós show-műsorokban.

Az Apple keynote-ok rendes koreográfiája olyannyira kiforrott, hogy abból már nem is nagyon hiányzik Steve Jobs: legutóbb, az iPhone 3G S bemutatásakor ugyanúgy le tudták nyűgözni a közönséget Phil Schiller, a cég alelnökének vezetésével. Éppen ezért lehetséges, hogy a show-t most is ő vezeti majd, persze szigorúan a Jobs által lefektetett hagyományoknak megfelelően, és az Apple-vezér esetleg csak az esemény záróakkordjaként lép színpadra, vagyis ő lesz az a bizonyos várva várt meglepetés.

Bár minden egyes keynote alkalmával rendre egy nagy csokor újdonságot mutat be a cég, az utóbbi időben sokan csalódottan állnak fel a végén a székükből vagy a monitor elől, mondván: csak ennyi volt? A titokzatos, forradalmi újításokat, szuperkütyüket szimatoló pletykagépezet hajlamos arra, hogy túl magasra tegye a lécet.