Olcsó okostelefonnal támad a Palm

Vágólapra másolva!
Fiatalabb vásárlóknak szánt okostelefont jelentett be a Palm. A Pixi névre hallgató készülék teljes billentyűzettel, vékonyabb házzal rendelkezik, és ami mindennél fontosabb, kevesebbe kerül, mint a Pré - adta hírül a CNET.
Vágólapra másolva!

Az izgalmasabb funkciókat nem spórolták ki a Palm mérnökei az új készülékből. A Pixi megtartotta a multitouch érintőképernyőt, a GPS-vevőt, sőt még a hatalmas, nyolc gigabájtos memóriából sem vettek vissza. A kütyü beépített fényképezőgépe 2 megapixeles fotókat tud készíteni.

A HTC androidos telefonjaihoz hasonlóan az új Palm készülék is megpróbálja egy helyre összegyűjteni a különböző webes szolgáltatásokban bejelölt ismerőseinket. A Facebook mellé a Yahoos és a LinkedInes kontaktokat tudja öszefésülni a Pixin futó WebOS. A fenti szolgáltatóktól nem csak a névlistákat kéri le, a beépített chatet és naptárat is szinkronizálja a telefonnal a rendszer.

A fiataloknak szánt új Palm készülék négy hónappal követi a cég nagy megújulását elhozó Pré-t, amiből rekordmennyiség fogyott megjelenésekor. A Pixi árát egyelőre nem hozta nyilvánosságra a cég, azt azonban elmondták, hogy kevesebbe fog kerülni, mint a Pré. A készülékből nem csak a szokványos, unalmas fekete borítású verzió készül, lesz művészek által tervezett, színes grafikákkal díszes házba szerelt változat is.

A Pixi bejelentésével párhuzamosan csökkentette a gyártó a Pré árát. Előfizetéssel és kétéves hűségszerződéssel már akár 149 dollárért hozzájuthatnak az amerikai vásárlók a szétcsúsztatható dizájnú okostelefonhoz.