Hét év kellett az új Wi-Fi szabványhoz

A vezetéknélküli Wi-Fi technológia legújabb szabványát hét évnyi huzavona után ma jóváhagyta az IEEE szabványügyi szervezet. A szabványnak megfelelő eszközök már kaphatók egy ideje, mert a gyártók megelégelték a késlekedést. Ezek a készülékek is megfelelnek a végleges leírásnak.

A 802.11n kóddal fémjelzett technológia tízszer nagyobb, másodpercenként akár 600 megabites sebességet tesz lehetővé a máig hivatalosan legfrissebb 802.11g által kínált 54 megabittel szemben. A sebességnövelés mellett az új szabvány másik fontos újítása, hogy a hatótávolság épületen belül duplájára, 90 méterre növekedett.

A végleges, egyébként 560 oldalas dokumentum megjelenését a Wi-Fi Alliance nevű szervezet, amely az új készülékek szabványoknak való megfelelését hivatott ellenőrizni, úgy kommentálta, hogy a korábban kibocsátott, a szabvány egy kiadás előtti változatát alapul vevő készülékek mind megfelelnek a végleges verziónak, legfeljebb egy szoftverfrissítést kell elvégezni a tulajdonosoknak.

Bruce Kraemer, a szabványosítási munka vezetője a hét éves erőfeszítést azzal magyarázta, hogy húsz ország négyszáznál több szervezetének, gyártójának, kutatójának és egyéb résztvevőknek az igényeit, tevékenységét kellett összehangolniuk. "Amikor 2002-ben elkezdtük ezt a munkát, a 802.11n által leírt technológiák jelentős része még csak egyetemi kutatásokban leírva létezett."