Vágólapra másolva!
Közel harminc kilométer magasságból készített a Földről pazar fényképfelvételeket az MIT két diákja, akik egy léggömbre erősített mobiltelefont használtak projektjükhöz.
Vágólapra másolva!

Justin Lee és Oliver Yeh mindössze 148 dollárból, azaz kevesebb mint harmincezer forintból szerezte be a projekthez szükséges felszerelést, amely a kereskedelemben beszerezhető termékekből áll, melyeken csupán minimális módosítást végeztek. A neves amerikai MIT diákjai egy latexból készült meteorológiai léggömböt használt az űrfelvételek készítéséhez, melyet az interneten rendeltek meg, és egy helyi partitermékeket árusító üzletben töltettek fel héliummal.

Forrás: [origo]

A léggömbre egy ötven dolláros Motorola i290-es kamerás mobiltelefont rögzítettek, mivel ez csekély tömege mellett tartalmazott minden szükséges alkatrészt: GPS-t és digitális kamerát is, amely aktuális pozíciójáról sms-ben adott tájékoztatást. A készüléket egy tartalék akkumulátorral is felvértezték, az extrém hőviszonyok elleni védelemül pedig styrofoam hablemezt, illetve túrázáshoz szánt kézmelegítőkat alkalmaztak. A sztratoszfériában ugyanis akár mínusz 55 Celsius fokos hideg is lehet, amelyen az elektronikai eszközök már nem képesek működeni.

Forrás: [origo]
Ehhez hasonló fotókat készített a léggömbre rögzített mobil

A páros szeptember másodikán bocsátotta útjára a léggömbre applikált kameráját a Massachusetts állambeli Sturbridge-ben. A házilag barkácsolt ketyere nagyjából harminc kilométer magasságot tudott elérni azelőtt, hogy a léggömb négyórányi emelkedést követően kipukkadt volna, és az egész felszerelés visszazuhant volna a földre. Ez azonban már elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a bolygó görbületeit és a világűr sötétségét is megörökítsék, melyeket publikáltak is honlapjukon - az ügyes kezű ezermesterek később YouTube-videókat is foglak publikálni - ígérik a tudományos művészetet népszerűsítő szájton, amely a http://1337arts.com címen érhető el.