Felismeri arcunkat a Google

Vágólapra másolva!
A Google képkezelő programja, a Picasa, és az otthoni felhasználóknak szánt Photoshop legújabb verziói egyarány képesek felismerni az arcokat a digitális fényképeken, így néhány kattintással kilistázható az összes olyan kép, amelyen mondjuk a barátnő, nagypapa vagy egy iskolatárs szerepel függetlenül attól, hogy azok mikor és hol készültek. Összemértük az ingyenes és a fizetős szoftver emberazonosító képességeit.
Vágólapra másolva!

Arcfelismerési funkcióval említés szinten eddig leginkább a digitális fényképezők műszaki paraméterei közt találkozhattunk a táblázatok sokadik sorában, most azonban két népszerű szoftver képességei bővültek ezzel: és kiderült, hogy a mindennapokban is jól használható, praktikus szolgáltatást takarnak. Elsőként a Picasa 3.5-ös verzióját vettük szemügyre, tekintve, hogy ez egy teljesen ingyenes szoftver, míg a Photoshop Elements 8-ért 80 dollárt, vagyis 15 ezer forint körüli összeget kérnek el, bár próbaverzióját ingyen le lehet tölteni az Adobe.com-ról regisztrációt követően.

A legújabb Picasa beszerzése a premier napján még kissé bonyolult feladatnak bizonyult, mivel a program hivatalos honlapján csak az eggyel korábbi verziót lehetett letölteni, bár egyes ismerősöknek a 3.5-ös verzió letöltési oldala ugrott fel: szerencsére a Versiontrackerről gond nélkül letölthető az új kiadás. Feltehetően az okozta a problémát, hogy a képkezelő szoftverből még nem készült el a magyar kiadás, menürendszere angol, a nyelvválasztási opció pedig inaktív benne.

http://www.youtube.com/v/gYO2uhrIZJ4&hl=en&fs=1&hd=1
Így működik a Picasa szuper arcfelismerője

Tényleg felismeri a fejeket

Őszintén szólva nem nagy lelkesedéssel álltunk neki a tesztelésnek, mivel meg voltunk győződve arról, hogy egy marketinges újításról van szó, mivel hasonló szolgáltatások a Picasa Webalbumok online képtáron is elérhetőek már egy ideje, ám ott a szemek, az orr, a fülek távolságának mérésén alapuló arcfelismerés csak elég gyatrán, nagy hibaszázalékkal működik.

Ehhez képes komoly meglepetést okozott, hogy a Windows alá letölthető Picasa képkezelő bizony nagyon is korrektül végzi a feladatát. A teszteléshez az [origo] fotósai által készített felvételek mellett szerkesztőségi céges bulik több évnyi képes anyagát használtuk fel, mivel így még azt is ki tudtuk próbálni, mihez kezd a szoftver az emberek változó külsejével, és az amatőr készítésű fotókkal.

Forrás: Google
Forrás: Google

A Picasa megkeresi az arcokat, nekünk csak a neveket kell bepötyögni

Összességében igen jó tapasztalatokat szereztünk a Picasával: bár a szoftver nem dolgozik hibátlanul - előfordult, hogy az egyik volt kolléganőt az egyik programozó srácnak nézte - tévedései bőven belefértek a vállalható szint alatt maradtak az általunk használt digitális fotók vizsgálatakor. Az első indítást követően a Google képkezelője sorra elkezdi vizsgálni a fotókat, ami bizony hosszú órákig, sok kép esetében pedig akár egész éjszaka is eltarthat, cserébe viszont a szoftver eközben nem terheli maximumra a processzort, kényelmesen lehet mellette dolgozni, netezni vagy filmet nézni.

Szemüveggel, szakállal sem lehet mindig átverni

Próbáink során a Picasa sokszor még eltérő helyszínekben, időpontban készült fotókkal is megbirkózott, de számos alkalommal még a háttérben, félárnyékba húzódva körömnyi méretben látható embereket is azonosította. A nevek bevitele több módon is lehetséges: egyrészt az angol verzióban People, vagyis emberek nevű menüből a baloldali oszlopban a kliens automatikusan kivágja és felnagyítva listázza a fotókon szereplő arcokat, melyekre kattintva be lehet gépelni a nevet.

Ezt követően a program sokszor már automatikusan megtalálja az illetőt más képeken is, de hatékonyságát növelni lehet azzal, ha manuálisan segítünk neki - például azzal, ha a mondjuk a napfényben készült tökéletes felvételeken kívül az esti szemcsés fotókon is beazonosítjuk az ismerősöket. Egyébként a Picasa meglepően hatékonyan dolgozik, nem csak a szemből, az igazolványképhez hasonló módon exponált felvételekkel, hanem az extrém szögben lévő arcokkal is boldogul, és sokszor még beazonosította ugyanazt az embert akkor is, ha az egyik képen szakálla volt, vagy szemüveget viselt, míg egy másikon nem. Amikor a program nem száz százalékig biztos azonosításában, egy apró kérdőjelet jelenít meg a kilistázott fotók mellett, ilyenkor egy pipával és egy x-gombbal lehet leokézni azt, vagy törölni a rosszul felismert személyt.

Forrás: Google
Forrás: Google

Kiválasztjuk a nevet, listázza a fotókat

Lehetőség van a másik irányból is megközelíteni a dolgot, azaz nem a kilistázott fejek alá bepötyögni a neveket, hanem bármely megnyitott fotóhoz hozzárendelni azokat. Erre a képek jobb oldalán megnyíló People menü ad lehetőséget, ahol a fotóról kivágott arcok automatikusan megjelennek. Előfordul az is, hogy a program nem érzékel egy fejet a felvételen, ekkor manuálisan lehet azt az egérrel kijelölni, majd bepötyögni a nevet. Azok a nevek, amelyeket már korábban felvittünk, prediktív módon megjelennek, ezzel is könnyítve a munkát, ráadásul a családnév mellett külön meg lehet adni a becenevet is minden egyes embernél. A nevekkel felcímkézett fotók felett elhúzva az egérkurzort a Facebookon vagy a Flickr képmegosztón alkalmazott megoldáshoz hasonló módon íródnak ki az ezeken látható személyek nevei. A kiválasztott személyt felvonultató képekből egyébként néhány kattintással kollázst, diashow-t vagy ahhoz hasonló prezentálást biztosító videofájlt is lehet generáltatni a szoftverrel.

Nem kötelező megosztani a neveket

Természetesen személyiségi jogi dilemmákat is felvet a névcímkék alkalmazása, de szerencsére ezek használatának korlátozására is van lehetőség. Alapesetben a Picasa csak a helyi PC-n tárolja a neveket, de be lehet azt is állítani, hogy a Picasa Webalbumok online képtárba is feltöltse ezeket az információkat, és ott csak az ismerősök, vagy bárki számára elérhetők legyenek-e azok. Az új verzióval sokkal könnyebb geotaggelni, azaz GPS-koordinátákkal ellátva megjelölni a kép készítésének a helyszínét, mint korábban: a Places gombra kattintva a programon belül megnyílik az erre szolgáló Google Térképek felület. Gyakorlatilag csak egyetlen negatívumot tudunk felhozni ellene: hol késik a magyar verzió?

Photoshop: szerkesztésben jobb, felismerésben bénább

A Picasával egy napon jelent meg a Photoshop Elements 8 is: ez az Adobe ismert képszerkesztő szoftveréből az otthoni felhasználóknak szánt verzió, amelyet 15-20 ezer forintért lehet megvenni, viszont a "rendes" változathoz képest jóval kevesebb funkciót tartalmaz. Míg a Google képszerkesztője csak alapszintű javítási funkciókra használható, a Photoshop Elementsszel már komolyabb műveleteket, retusálást is lehet végezni a fotókkal. Ennek megfelelően maga az alkalmazás is jóval nagyobb: az Adobe honlapjáról regisztrációt követően egy letöltésmenedzseren keresztül letölthető program telepítője több mint egy gigabájtos.

Forrás: Adobe
Forrás: Adobe

A Photoshop Elementset sokat kell tanítani, hogy felismerje az embereket


Komplexsége miatt a Photoshop Elements érezhetően lomhábban működött tesztgépünkön a Picasánál, és bár szerkesztési funkcióiban profibb, az arcfelismerés tekintetében alulmaradt az ingyenes riválissal szemben. A működési elve egyébként hasonló: a fotót megnyitva a Ctrl+Shift+P kombinációval hívható elő az arcok bejelölésére szolgáló felület: ez sem minden esetben tudja detektálni a fejeket, de itt is lehetőség van manuális bejelölésre. Azonban míg a Picasával tíz perc alatt már tetemes mennyiségű névvel felcímkézett listát tudtunk generáltatni ugyanazokból a fotókból, addig a Photoshop automatikusan ezek töredékén volt képes csak azonosítani a szereplőket.

Ezt az alkalmazást hosszabb ideig kell tanítani ahhoz, hogy hatékonyan felismerje az arcokat, azaz sok képen kell manuálisan bejelölni a személyeket ahhoz, hogy utána már magától is elvégezze a feladatot a program. Ezzel pedig - látva azt, hogy a feladat sokkal gyorsabban is megoldható - lehet, hogy sokan nem lesznek hajlandóak pepecselni.

Mindenhol alkalmazni fogják

Az arcfelismerésben egyértelműen a Google Picasa bizonyult jobbnak a Photoshopnál, automatikus felismerési képessége még tesztelőnket is meglepte, hiszen a webes felületén korábban elérhető megoldás jóval többet tévedett. Az, hogy egy egyszerű otthoni PC-n is megvalósítható egy ilyen szintű intelligencia, mindenképpen azt jelzi, hogy hamarosan minden fotós alkalmazásban viszontlátjuk majd a technológiát, használata pedig olyan magától értetődő lesz, mint mondjuk az, hogy képeinket már nem e-mailben küldözgetjük, hanem egyszerűen feltöltjük egy webes képtárba. A TechCrunch beszámolója szerint hasonló alkalmazást készít egy izraeli cég már a Facebookhoz is, ám ennek még csak a béta tesztje zajlik.